(Hatvanharmadik)

(Hatvanharmadik) szerző: Balassi Bálint

Colloquium octo viatorum et deae Echo vocate

ugyanazon nótára


1 Nyolc ifiú legén minap úton menvén egy erdőben jutának,
     Estvefelé lévén, tréfálván, beszélvén, ők egymásnak mondának:
     Végyünk szót Echótól – mond – mi mátkáinkról, mondja nevét azoknak!

2 Credulus az első, lőn azért elkezdő, s monda nagyon kiáltva:
     Echo, de kicsoda, aki sok kínomba most megvigasztalhatna?
     Kérlek, mondd meg nevét, kit mint idvösségét, bús lelkem úgy kív[ÁNNA!

3 Mosolyog magában Credulus ezt hallván, s rajta csak csudálkozik;
     Őutána azért tőn az ilyen kérdést, ki társaság közt másik:
     Ki fagyott elmémhez – mond –, mint víz nagy dérhez, télben jég amik[OR SÍK?

4 Harmadik is monda nagy hangosan szólva mindenek hallotára:
     Echo, jó asszonyom, kinek régi kínom vagyon nyilván tudtára,
     Kérlek, hogy nevezd meg, kicsoda lelkemnek javával tölt ko[SÁRA?

5 Szavát elereszté, negyedik is kezdé el Echóhoz kérdésit
     Szép szerelmeséről, kihez gerjed belöl, s kit szíve szerint óhít:
     Szörnyű kára után nevezd meg – mond – nyilván, szeret lelkem im[MÁR KIT?

6 Ezután ötödik, ki mentűl kisebbik, Credulus atyjafia,
     Mindjárt előszóla, felszóval kiáltva Echót nevezi, híja:
     Ki az, kire engem gyújtott – mond – ily igen Venus futo[SÓ FIA?

7 Hatodik Aminta, előálla, monda, mert veszett, alég várja,
     Hogy szent nevét hallja annak, ki ő lángja, s kinek javát akarja:
     Hát annak ki neve – mond –, aki szerelme szívemet kínnal MARJA?

8 Szóla hetedik is, kinek neve Thyrsis, s ki hazáját elhadta
     Azért, hogy egy kegyes, akihez szerelmes, szerelmét megtagadta:
     Régoltától fogva szerelem kínjába engem – mond – ki sí[KATA?

9 Utolsó a Montan, kinek édes társán való nagy bánat árta,
     Nagy fohászkodással így szóla Echóval, jutván eszébe kára:
     S annak tudd-é nevét – mond –, kiért szívem ég, s ki ez sok kínban MÁRTA?

10 Egy szegény szarándok, régi barátotok éneklette ezt néktek,
       Kik a magyar nyelven való versszerzésen egymással vetekedtek,
       Kit a nagy hamisság és háládatlanság föld szélére kergettek,

11 Az másfélezerben és nyolcvankilencben Szent Bertalom-nap után,
       Világ határira való bujdosásra keservesen indulván
       Édes hazájából, jóakaróitól siralmasan búcsúzván.