(Fut, kerűl engem...)

(Fut, kerűl engem...) szerző: Vörösmarty Mihály

Pest, 1818.

Fut, kerűl engem, valamerre térek
A vidám kedvnek, s örömöknek anyja,
Csak komor bú leng unalom nevelte
          Képzetim árján.

Nem segít eddig vigadást mosolygó
Most az inségtől szaladó Caménám.
Héj! mi pillantat hoz imé tünődés
          Létire véget?

Vagy mi zordon vész üzi semmiségbe
Kedvezőbb tárgyon lebegő reményem
Pisla csillámit, szomorúbb valóság
          Mélyibe döntve.

Éj borong lelkem tüneményes árján.
Csillog, ám csillog, de fölöttem a jobb
S boldogabb létel köre, én epedve
          Küzdök alatta.

Küzd remény, kétség lenyomott valómban.
Árva vágyakkal szerez az nyugalmat,
Ez leront mindent, vetekedve süllyeszt
          Gyászos özönbe.