(Fáy Andrásra)

(Fáy Andrásra) szerző: Vörösmarty Mihály

1829-1834.

1

Senkit sem bántasz, hogy senki se bántson, azonban
     Mintha nem is böknél, fát, füvet összemesélsz.
S ez nem nagy vétek; de hogy a gáncsokra elájúlsz,
     Jól tudom, és ez már - mondjam-e? - légyszivüség.

2

Látom, alatt búkálsz, s örömest ha lehetne, kitérnél
     Tarka meséid közt, hogy menedékre találj,
Nem könyörülhetek: a sanyarú sor hozza magával,
     Állj ki te is magadért, s halljad itéletedet.

3

Ökreid és szamarid sok jót adnak ki magában,
     Egy nagy kár bennök: nyelvök igen hebegő.

4

Színjáték haladást kíván, s ez nálad is így van:
     Vígjátékod mász, s hátra megy a szomorú.