„Ember által vont járműforgalom”
szerző: Bálint György
„Ki ne szeretné a lovat?... Hű, szelíd, hasznos… Húzza a kocsit, rá lehet ülni, virsli alakjában meg lehet enni, sőt nyerni lehet rajta a futtatásokon.” Így kezdődött Hunyady Sándor legutóbbi nagyszerű cikke, melyben a budapesti utca súlyos tehertétele, a „ló által vont járműforgalom” ellen tiltakozott. Szeretném Hunyady kitűnő témáját kiegészíteni. Vegyük cikkének idézett első mondatait, és a ló helyett tegyünk másik főnevet.
Ki ne szeretné az embert?... Hű, szelíd, hasznos… Húzza a kocsit, rá lehet ülni, meg is lehet enni, ha nem is virsli alakjában, de szimbolikusan. Sőt, nyerni lehet rajta a futtatásokon… a legkülönbözőbb futtatásokon. Az embert természetesen mindenki szereti – de nyerni is szeretnek rajta. Illetve, hogy szabatosabbak legyünk, kétféle ember van: aki nyer és akin nyernek. Így van ez általában a futtatásokon. Az emberek nagy része fut, és egy kis része nyer a dolgon. Sokféle futtatás van, amin nyerni lehet. Vannak egészen nagy futtatások, akadályversenyekkel. Háromszázezer ember acélsisakban, feltűzött szuronnyal fut, drótakadályokon át, ágyútűzben. Ezen lehet a legtöbbet nyerni. Vannak szerényebb futtatások is. Az emberek, éppen úgy, mint a lovak, nagyobb vagy szerényebb szerepeket töltenek be.
Az igáslovak mintájára vannak igásemberek is. Szerepük pontosan megfelel négylábú kollégáikénak: járműveket vontatnak. Ugyanazt a munkát végzik, amit a ló, csak jutányosabban. Etetésűkre, ápolásukra nem kell annyi gondot és pénzt fordítani. A budapesti utca tele van ilyen emberekkel. A közlekedés fejlődésének mindhárom történelmi fázisát egyszerre láthatjuk főútvonalainkon: az emberjárművet, a lójárművet és a gépjárművet. Lovas kocsik más európai nagyvárosokban is sűrűn akadnak: az ember vontatta járművek azonban az európai nagyvárosok közül már csak Budapest különlegességei. Fővárosunkon kívül csak a kínai városokban látni rendszeresen, nagy számban emberfogatokat. De a kínai riksa-kuliknak aránylag könnyű a dolguk. Könnyedén gördülő kétkerekű személykocsikat vontatnak.
A pesti riksa-kulik viszont terhet húznak. Reggel befogják magukat a nehéz jármű elé, és estig alig hagyják abba. Súlyos rakományt cipelnek, hull róluk a verejték, feszül rajtuk az istráng. Néha egészen kis gyerekek vonszolnak aránylag hatalmas járműveket, súlyos terhekkel. Szaporán szedik vékony lábukat, mintha ostor pattogna mögöttük. Csakugyan pattog: láthatatlanul.
Ez ellen szeretnék most tiltakozni. Nem azt akarom kifejteni, hogy az ilyenfajta emberfuttatás embertelenség. Az ilyen érvelésnek semmi célja sem volna, semmit sem lehetne vele elérni. Ezért csak annyit szeretnék megjegyezni, hogy az intézmény nem gyakorlatias, akadályozza a forgalmat. Ez a szempont talán gondolkozóba ejti az „illetékeseket”.
Forrás
szerkesztés- Lásd a vitalapot!