Őzike
szerző: Garay János
Volt énnekem egykor egy őzikém,
Legelve találtam az éren;
Még most is örűlök a mint felém
Simúla szegényke szelíden.
Ő volt örömöm nekem egyedül,
Csak ő maga kedves előttem,
És síma nyakára szerelmemül
Egy kék szalagot kötöttem.
Mezőre legelni kivittem őt,
Itatni kivittem az érre,
S az ér is örült, ha ivá vizét,
A rét csalogatta füvére.
,Halld, ifjú, birtokos úr vagyok!'
S kincsével az úr kinálgat.
«Nem, kincses ur, arra nem áhitok:
Kincs nékem e kellemes állat.»
Drágán aranyozva, de gőggel is,
A czifra királyfi belépett:
,Halld, pénzt is adok, fiu, földet is!'
«Hagyd nékem az őzfit, a szépet.»
Utána kökényszemü lány jöve,
Vigadni, mulatni az érre,
,Mily kellemes állat ez őzike!'
S leszögzi szemét a mezőre.
«Vidd, angyal, oh vidd el az őzikét;
Nem kérve is a te sajátod!»
S a lány oda nyújtja piczin kezét:
,Örökre, örökre barátod!'