Őszszel

Őszszel
szerző: Tisza Domokos

Szomorún borulsz ránk, unalomnak sátra!
Felhőkkel bevonva, te síránkozó ég;
Most az ember napot, csillagot nem látna,
Összevegyült benned napvilág, éjsötét.

Ha kedves feleség volna most mellettem,
Keblemre símulna, édesen szólana,
Gyorsabban repülnél rest idő felettem,
Sírhatnál akkor ég, hisz ő mosolygana!

De igy mit csináljak? még pipás sem vagyok,
Unalmam, tót módra, vendégből gazda lett,
S minden mást kihajtott. Fájó gondolatok...
Megbirkoztak véle, ezeket hagyta meg.

Hiába! meg kell már házasodni, látom,
Nehogy mult tavaszért őszöm átkönyezzem,
A nélkül hogy volna kedves napvilágom,
S apró kis csillagok járjanak körülem.