Őszi dalt irok

Őszi dalt irok szerző: Reviczky Gyula

A liljomot ha már elúntam,
S a csillagot, a holdsugárt,
Elsirdogálni, ködborultan
A hervadásrul meg nem árt.
mert versnek is van ám szezónja:
Tudják ezt a redaktorok.
Most őszi vers jön ép' kapóra.
- Én mostan őszi dalt irok.

S miért ne? hiszen napjainkban
Épen legtöbb a jajgatás;
És annyi tört sziv, annyi kín van,
A mennyi borzas óriás.
Búgják, hogy óriás keservük,
Hogy ők valódi mártirok.
Jajgatni (rossz rimekben!) elvük...
- Én mostan őszi dalt irok.

A legtöbb kedvesét temette,
Olyant, a ki nem élt soha;
De addig őrjöngött felette,
Hogy végre elhivé maga.
Vannak, kik egyre halni vágynak,
(Sirok-ra rímelik: sirok.)
Ha kellenének a halálnak...
- Én mostan őszi dalt irok.

Hát még a kik filozofálnak!
Ezeknél fogy csak a papír.
De aztán ám szörnyen kiválnak,
Mindannyi problémákat ír.
Nehányan, mint zseník, epések.
Tőrül szakadt vad Tímonok,
Szivüknél csak fejök setétebb...
- Én mostan őszi dalt irok.

Ez Byron álmait zavarja,
S unalmas, mint a böjtölés.
Rőf számra mérhető a jajja.
És hangja pátosz, őrülés.
Heinéra hoz blamázst a másik,
Petőfit bántja vajmi sok,
S ez igy megyen Pálig, Tamásig...
- Én mostan őszi dalt irok.

Derék legények mind a gáton.
Egymásra mind irigykedik.
Irásuk czifra ákom-bákom,
És »el van nyomva« mindegyik.
Az akadémiát lenézi,
És kritikusain kifog...
A világot gúnynyal tetézi...
- Én mostan őszi dalt irok.

De nini! most veszem csak észre,
Hogy nem az őszrül zeng dalom!
Sebaj, azért én az egészre
A refrént mégis rácsapom.
Magyar költészet, te kopár fa,
Bús hervadásodon sirok!
Jer, uj tavasz, már nemsokára,
Mert addig őszi dalt irok.