Ősi... régi...

Ősi... régi...
szerző: Kosztolányi Dezső

(?)1920

Kibújt a hold. Most nékimennek
a vágyaim a végtelennek.

Jaj, hogy mehetnék. Semmi célom,
ábránd a vágyam és acélom.

Babonás vágy űz, ősi, régi,
két ezredéves hősi, égi.

Lennék kisértet, jámbor ének
és árnya egy szent remetének.

Megállanék bús ablakoknál
a csendbe, hol egy légy motoszkál.

Rohannék messze, egyre messzébb
és tévedeznék, révedeznék.

Vágnék nyugatnak, napkeletnek
és várnék, amíg elfelednek.