Őseim szigetét...
Őseim szigetét meglátom-e vajon?
Lenn a tengerparton estente óra hosszat
búzavirágszinű ruhákba szivaroztak.
Néger gitár pöngött, és benn az udvaron
édesvíz szunnyadóit a kőmedence alján.
A tenger lenge volt, mint tüllcsokor és halvány,
s mint nyár és fuvola, az est szomorú volt.
Sötét szivart szívtak, s a piros-pici folt
úgy égett, mint ama vörös pintyőke tolla,
melynek szépségeit több költő megdalolta.
Atyámnak Atyja te, mikor még nem is éltem,
itten tanyáztál, s a forró, gyarmati szélben
postahajók úsztak, ringott az óceán.
Mondd, élt-e a lelkem, gondoltál-e reám,
hogy szivarozgattál s a szíveket kitárva
zörgött a négerek egyhangú bús gitárja?
Gitár volt-e lelkem, vagy volt tán a vitorla?
Vagy az ültetvényben egy csivogó madárfej,
mely a bokrok között megmozdult, vagy
akármely
rovar, mely zümmögött s rászállt az ablakokra?