Üzenet a végek felé
szerző: Móra László
Megjelent az Álmok szekerén verses kötetben 1925-ben.
A költemény első részét kisebb eltérésekkel a szerző felolvasta a Gárdonyi Géza Társaság 1924. április 15-i ülésén.
- Az Álmok szekerén verses kötetben megjelent változat
Ha ma a jó Isten azt mondaná nékem,
Hogy amit csak kérek, mind-mind való lészen:
Visszakérném tőle ellopott Hazánkat,
Régi szép Hazánkban a mi boldog mánkat,
S arra mennék, hol most minden fészek csendes...
Amerre a madár alig-alig repdes...
Merre most a szívek dobogása halkul...
Merre most a magyar kínzott vére jajdul:
S felkeresnék csendben minden kicsi házat,
Kárpátok aljában minden szentegyházat,
Ahol hívnak, várnak mindenegy nap minket,
Ahol tán átkozzák a mi vétkeinket...
Ahol a szellőtől üzenetet várnak,
Hol a szivárványban csak három szint látnak,
S ebbe a sok házba bevezetném Istent
És megkérném szépen, áldjon ott meg mindent!
Áldja meg, áldja meg a sok fáradt lelket,
Elfáradt lelkükről vegye le a terhet.
Megkérném, áldja meg a házuk táját is
Áldja minden fáját, fája virágját is!
Hogy a szent virágból új gyümölcs teremjen,
Jobb gyümölcs a jóval összeölelkezzen!
Mert értünk szenvednek egy évtized óta.
Miértünk fagyott rá ajkukra a nóta...
- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -
Akik hívtok, vártok mindenegy nap minket.
Akik átkozzátok a mi vétkeinket,
Akik a szellőtől üzenetet vártok,
Kik a szivárványban csak három szint láttok ...
Elszakadt kis házak, vértől ázott dombok,
Fenyvesfedte tájak, sokat síró lombok:
Ó, mivélünk együtt, bizzatok, bizzatok,
Hogy amit az Isten egyszer nekünk adott,
Judások serege nem tarthatja soká!
Mi tesszük meg őket tépett koldusokká!
S száll még majd az Égnek allelujás ének,
Amikor a Földön csak rólunk beszélnek!
Mikor a szívekben régi lángok élnek
S ölelhetjük egymást magyarok, testvérek!
- A Gárdonyi Társaság ülésén elhangzott rövid változat
Ha ma a Jóisten azt mondaná nékem,
Hogy amit csak kérek, mind, mind való lészen,
Visszakérném tőle elszakadt hazánkat,
Régi szép hazánkban a mi boldog mánkat,
S arra mennék, hol most a fű könnytől nedves,
Ahol a madárdal sírdogáló csendes.
Merre most a szívek dobogása halkul.
Merre most a gaznak vert magyarja jajdul,
S felkeresnék csendben minden kicsi házat,
Kárpátok aljában minden szentegyházat,
Ahol hívnak várnak mindenegy nap minket,
Ahol tán átkozzák a mi vétkeinket.
Ahol a szellőtől üzenetet várnak
Hol a szivárványban csak három színt látnak.
S ebbe a sok házba bevezetném Istent,
És megkérném szépen: áldjon ott meg mindent!
Áldja meg, áldja meg a sok fáradt lelket,
Elfáradt lelkünkről vegye le a terhet.
Megkérném: áldja meg a házuk táját is,
Áldja minden fáját, fája virágját is,
Hogy a szent virágból új gyümölcs teremjen,
Jobb gyümölcs a jóval összeölelkezzen.