Ünnepi körkép
szerző: Kosztolányi Dezső
Tanulmány a tömegről
1
Nézd ezt a népet.
Nézd ezt a lassú, fényes és kanyargó,
bús, szélesen hömpölygő ünnepet,
mikor megért a nyár, akár a dinnye,
s a sárga hőség cukrosan ragad már.
Nézd ezt a népet.
2
Mily illedelmes, tisztességtudó,
s örömtelen. Szántóvető parasztok,
kimosdva, tisztán, ünnepi ruhában,
gyolcs ingben, pörge, fekete kalapban,
fehér túrót fehér kendőbe hozva
hazulról és délceg szikár legények,
símára fésült tanyai leányok
és asszonyok, a földre görnyedezve,
magukba zárva, szinte térdepelve,
szent olvasóval mennek, csöndbe mennek.
Így bandukolnak ők már reggel óta,
így bandukolnak ők már ezer éve.
3
Aztán a többi, a jegyző, a kasznár,
meg a tanító, a falu s vidék is,
a bánat, áhitat meg a szegénység,
mely félreülve egy-egy utcapadra
némán ebédel otthoni papírból.
Egy sánta lány, egy rőthajú fiúcska
értelmes arccal, lázasan figyelve,
vörös selyemben és vörösre sülve
egy izgatott hölgy, ócska ékszerekkel,
egy kedves öregúr, szemölcs az arcán,
egy hervadó és álmatag kisasszony,
fehér virággal és fehér ruhában,
aki talán már írt is egy regényt,
apró leánykák, apró kisdiákok
tolonganak, és látni-látni vágynak,
kiáltanak: "Vizet, vizet, vizet",
"Szomjas vagyok, éhes vagyok, anyám".
"Jaj merre vagytok, Rózsikám, Lajoskám,
édes csibéim, el ne vesszetek
ezen az óriási Budapesten".
"Nem látni semmit." "Itt se látni semmit."
"Mariska néni, föl fogunk emelni,
hadd láss te is, a nyolcvanöt kilóddal".
"Nem látni itt se, sziveim" s kacagnak.
Sebaj, no, lesz miről beszélni otthon
a hosszú, téli estéken, Derecskén.
4
Ott messze-messze vannak a nagyok,
a főurak, tündökletes süveggel,
tollakkal, ékkel, napkeleti díszben,
izzadva a bársonyban, a selyemben,
harangzúgás és rendőrök között.
Lovak patája csattan a kövekre,
cserkészcsapat jön, kispapok szaladnak,
porban sietnek fekete apácák,
zászlók lobognak, harsonák rivallnak,
pörög a dob, megzendül a zene,
s már énekelnek, lassan énekelnek.
Most egy hatalmas gépkocsi nyilalt el.
Ki volt, ki volt ez? Mint az álom, eltűnt.
5
Mindnyájan együtt és külön-külön,
egymástól elrekesztve s mégis együtt,
semmit se látnak, ámde nézik egymást,
egymásba néznek, s földerengenek,
amint haladnak, egyre csak haladnak,
ki tudja merre, s várnak, egyre várnak,
ki tudja mit, talán a jobb jövendőt,
mit megbűnhődtek már, múltjukkal együtt.
Ó, távol élet, ismeretlen élet.
Ó, távol múlt s jövendő. Ó, te régi kedvünk.
Ó, régi-régi fájdalmunk, anyánk.