Útra-készülődés
| Útra-készülődés szerző: Gárdonyi Géza |
Beteg vagyok. Talán meg is halok.
Künn csöndes téli éj van. A kályha morog.
Jégfátyol fehérlik az ablakomon.
Imádkozom
Miatyánk Isten, Mindeneknek Atyja,
kihez hajlunk, mint a fű a Nap felé,
az én szívem kétség nem szorongatja,
midőn indulok végórám elé;
a halál nékem nem fekete börtön,
nem fázlaló, nem is rút semmiképpen:
egy ajtó bezárul itt-lenn a földön,
s egy ajtó kinyílik ott-fenn az égen, -
ez a halál.
Mért féljek mint az állat?
érzem, hogy fenn sok kedves orca vár.
És mégis ólomkézzel nyom a bánat,
mint búcsuzót, ki a tengerre száll:
nem előre nézek, de mindig hátra.
Óh, sirat engem két szegény kis árva!
Uram, engedd, ha uj testem felöltöm,
uj testem mely a ködnél finomabb,
hadd maradjak, mig könyeik letörlöm!
hadd leheljek arcukra csókokat!
s mikor síromnál ereszkednek térdre,
hadd súgjam nékik: Nézzetek az égre!
Hiszen tudom, hogy kell szenvedniök,
kell sirniok, kell vezekelniök, -
ezért jöttek ők is a Föld színére.
A sárba tévedt kócsag is fehérre
mossa tollát mielőtt hazatérne,
s így száll az égbe hófehér ruhában...
Az ember mosdik könnye harmatában.
De nékem mégis nehéz őket néznem.
Anyjok nem volt és már apjok se légyen
Így áll mint ők a sötétben remegve
az elhagyott, mezőn felejtett bárány.
Ki néz jószívvel az én gyermekemre
ki gondoz mint én, két szegény kis árvám!
Ha felülről látom majd ezt a földet,
azt mondom rá: Ne éljek rajta többet!
Mindenkinek hull rája könnye, vére!
szülessen bár lágy hermelin haván,
vagy útszélre vont koldustalyigán,
csak jajkiáltás kezdete s a vége.
És mégis érzem, hogy e zöld pokolba
lekívánkozom hébekorba.
Hőn érdekel, hogy földi útjokat
mint folytatják az én szeretteim?
virágos, mezőn járnak-e sokat?
vagy az élet zord köves térein?
Mint állják ki a zivatarokat?
a szíven sujtó vad villámokat?
s mint szárítják mikor a vész elült
könnyekben ázott bús orcájukat?
És érdekel, hogy egy-egy jóbarátom
mit dolgozik? és hogyan boldogul?
hogy adnak túl a férjhez menő lányon?
nyomunkba milyen nemzedék tolul?
Szeretnék olykor hírlapot átfutni:
mi izgatja az új kornak fiát?
a találmányok fejlődését tudni,
no meg az új magyar politikát!
S kivánnám látni minden esztendőbe,
a tavaszt, a föld virágébredését;
heverészni az első verőfénybe;
hallgatni a méh szelíd zümmögését;
látni a szántóföld nagy négyszögében
a magvetőt, a haladó ekét,
míg a pacsirta a sugaras égben
csicsergi boldog, kedves énekét.
S főképp szeretnék egyszer minden évben
erdőbe szállni május közepében,
mikor a fa már lombba öltözött,
s a gyöngyvirág nyílt a füvek között.
A gyöngyvirág, a fehér gyöngyvirág,
ez az üde, alázatos virág,
amelynek tiszta szűzies havát,
tündérálomba ejtő illatát
boldog mámorban úszva bámulom,
s szemem lehunyva hosszan csókolom
S ha jő az éj, s én ujra visszatérek,
egynéhány szál gyöngyvirágot letépek,
és felviszem a csillagfényes égbe.
Megkeresem a Jézus anyját véle.
A Jézus anyját, kinek képei
oly búsak lenn és olyan szenvedők!
Hadd lássam egyszer mosolyogni őt!