Ötvennegyedik
szerző: Balassi Bálint

Dialogus, kiben úton járván az versszerző beszél Echóval.'
De ezt nem értheti jól meg az, aki nem tudja, micsoda az Echo

[azon nótára]


1 Óh, magas kősziklák, kietlenben nőtt fák, kik nagy szerelmem tüzén
     Igaz bizonságim vadtok, mert kínjaim tudjátok, szinte mint én,
     Ki látta éltében, hogy így haljon, vésszen más, mint én, szerelmesén?
                                                                                                      Echo: Én!

2 Ki felele nékem? Távul az erdőben lőn ugyan valami szó,
     Talám egyik tündér jár itt valamiért vagy valami nyulászó;
     Ha ló nem nyerített, ki itt csörögetett, ha lábain volt békó?
                                                                                                      Echo: Ékó.

3 Echo, nagy kínomba, kibe szép Julia engem vertengeni hágy,
     Mi könnyebbíthet meg, s mitűl lészen esmeg kemény szíve hozzám lágy?
     Régi gyötrelmimet mi enyhítheti meg, s mi az, mire lelkem vágy?
                                                                                                      Echo: Ágy.

4 Ágy, igazán mondád, de mondd meg azt is hát, ott ki vigasztalhatna?
     Búm helyett örömet, gyönyörű életet nékem ott ki adhatna?
     Igazán ki neve, kit jómnak felette lelkem oda kívánna?
                                                                                                      Echo: Ánna.

5 Azt bizony megvallom, de jó szolgálatom kedves-é néki vagy nem?
     Szép Julia-Annám lészen-é jó hozzám, s megkegyelmez-é nékem?
     Hogy régen szolgálom, lészen-é jutalmom, s kell-é jót reménlenem?
                                                                                                      Echo: Nem.

6 Kegyetlenségeért, tűrtem sok kínjaért, hát még Istentűl sem fél?
     Ő fejér mellyében, mint szép lágy fészekben, kegyetlenség hogyhogy él?
     Mert mint nyelved beszél, búmmal, én hiszem, él, óh, mely igen nem kémél!
                                                                                                      Echo: Él.

7 Óh, hová légyek hát, tűrvén ennyi kínját, kivel vett körös-köröl?
     Nincs út szerelméhez, mert már elvetett ez kegyes szemei elől,
     Vetett gyötrelemre, s még meg is öl végre, amint látom, hogy gyűlöl
                                                                                                      Echo: Öl.

8 Már csak mutasd módját, mint olthassam lángját szerelmemnek, ki csak nő,
     Mert hogy így szeretem, s jutalmát nem érzem, oka talám nem is ő,
     Hanem más gonosz nő, ördöngös bűvölő, mert kegyes ő, semmint kő.
                                                                                                      Echo: Ő.

9 Hát medgyek, én veszett, kit szerelem éget, s kit már ő bé nem fogad?
     Szívem régi búmban, mint szép virág nyárban, szinte igaz úgy hervad;
     Azért adj tanácsot, szánd meg nyavalyámot, ha sebemet gyógyíthatd!
                                                                                                      Echo: Hadd!

10 Vajha elhagyhatnám, volna mi nyavalyám? De lá, szívem mint gerjed,
       Ha gyenge orcáján, mint Pünkösd rózsáján, látom, hogy színe terjed,
       Magad se mondanád elhadni, ha látnád; nézd meg csak, és esmerjed!
                                                                                                      Echo: Merjed!

11 Nem merheti lelkem, hanemha két kezem végez ki életembűl;
       No, tőrrel, méreggel nagy búmot vérem el, mert kiesém kedvébűl,
       Látom, hogy csak gyűlöl, énnékem nem örül, rajtam nem is könyörül.
                                                                                                      Echo: Örül.

12 Hogy hihessem én azt, ha látd-é, mint fáraszt szántalan sok veszéllyel?
       Szemeim láttára nagy kegyesen másra nézdegél vidám szemmel,
       Énnékem peniglen még szerelmem sem kell, veszt, sillyeszt gyötrelmekkel.
                                                                                                      Echo: Kell!

13 Óh, vajha kellene, szerelmébe venne, vészne szívem bánatja,
       De nem azt jelenti kemény tekinteti, s amint magát mutatja,
       Hogy esmét szeressen, nem ádja azt Isten, noha lelkem imádja.
                                                                                                      Echo: Ádja.

14 Ha Isten azt ádja, lelkem viszont áldja nevét minden időben,
       S talám meg is ádja, és szívét fordítja hozzám meg szerelemben
       Vidám Juliának, ki egyike annak, kiknek hazájok a Menn
                                                                                                      Echo: Amen.

15 Megdicsőült színben hogy gerjedt szívemben vidám Julia tűnék,
       Egy sűrű erdőben én úton mentemben felszóval így éneklék,
       Kérdezkedésemre verseim fejébe Echótól ily választ vék.