Ötvenedik
szerző: Balassi Bálint
Juliát hasonlítja a szerelemhez, mely hasonlatosságot a Julia dicséretén kezd el
az „Csak búbánat” nótájára
1 Julia két szemem, olthatatlan szenem, véghetetlen szerelmem,
Julia víg kedvem s néha nagy keservem, örömem és gyötrelmem,
Julia életem, egyetlenegy lelkem, ki egyedül bír vélem.
2 Julia az lelkem, mikoron szól nékem, Szerelem beszél vélem,
Julia ha rám néz, azonnal eszem vész, mert Szerelem néz éngem,
Julia hol alszik, még az is úgy tetszik, hogy ott nyugszik Szerelem.
3 Ő tüzes lelkemnek, fájdalmas szívemnek kívánt jó orvossága,
Ő szemem világa, árnéktartó ága, jó szerencsés csillaga,
Ő, kinek kívüle ez világ szépsége nem kell, sem vigassága.
4 Vagy áll, ül, nevet, sír, örül, levelet ír, Szerelem is azt teszi,
Vagy múlat, énekel, vagy sétál alá s fel, Szerelem azt míveli,
Mert mint jó barátját, Venus asszony fiát kézen fogva viseli.
5 A Paradicsomba termett szép új rózsa dicsőséges orcája,
Testszín ruhájába aki őtet látja, szép Venusnak alítja,
Új formában illik, mint nap, úgy tündöklik gyöngy között fényes haja.
6 Duna lefoltába rugaszkodott sajka mely sebességgel mégyen,
Táncát ő úgy járja, merőn áll dereka, mintha csúszna sík jégen,
Valahová lépik, sok szemek kísérik csudálván, jár mely szépen.
7 Midőn néha térül vagy mellettem kerül, szoknyája elterjedvén,
Szerelmével belül vészen akkor körül engemet felgerjesztvén;
Udvari jó módját látván, érzem kínját, keservesen ránézvén.
8 Akkor az én dolgom azonképpen vagyon, amint a bölcsök írják,
Hogy egy kárhozottnak Pokolban nagy kányák szívét rágják, szaggatják,
De nem fogyathatják, noha rágton-rágják, mert nőttön-nőni látják.
9 Én szívemet is így, mikor énhozzám víg, ő nevelten-neveli,
De viszont, mint kánya, ő kegyetlen kínja rágja, szaggatja, eszi,
Én állapotomot, mint egy kárhozatot, oly keservessé teszi.
10 Dolga mind egyenlő, Szerelemmel egy ő, csak erkölcse különböz,
Kegyes a Szerelem, s Julia kegyetlen, engem halálra üldöz,
Szerelem mely édes, Julia oly mérges, mert engem csak ver földhöz.