Öt hét léghajón
szerző: Jules Verne
Tizenötödik fejezet
TIZENÖTÖDIK FEJEZET

Kazé. - A zsibongó vásár. - A Victoria megjelenése. - Wangangák. - A hold fiai. - A doktor sétája. - A népség. - A királyi palota. - A szultán feleségei. - Királyi korhelység. - Joet imádják. - Hogy táncolnak a holdon? - Gyors változás. - Két hold az égen. - Az isteni dicsőség forgandósága.

Kazé, Közép-Afrika jelentékeny pontja, tulajdonképpen nem város. E vidéken nincsenek is városok európai értelemben. Kazé maga sem egyéb, mint hat kivájt gödör, melyeknek oldalaiba a házak be vannak vágva; a lakások előtt kis elkerített udvarok és gondosan munkált kertek, melyekben mindenféle vetemény, hagyma, batáta, tök, tojásnövény és finom illatú gomba díszlett.

Unyamvézi tartomány, melyben Kazé fekszik, a Holdvidéknek körülbelül a közepe és Afrika leggyönyörűbb és legtermékenyebb tája. Népe, mely a főkerületet, Unyanembét lakja és a többiek felett uralkodva, henye életet folytat, arab eredetű. E népfaj ősei sokáig élénk kereskedést folytattak Arábia és Közép-Afrika között mézgával, elefántcsonttal, szövetekkel és rabszolgákkal; karavánjaik egész az egyenlítőig mentek le és még most is eljárnak a tengerpartig, hajhászva a fényűzés és gyönyör tárgyait azon meggazdagodott kereskedők számára, kik e bájoló és termékeny völgyben magokat rabszolgákkal és rabnőkkel körülvéve, henye és úrias életet folytatnak nyughelyeiken elnyujtózva, pipázva és álmodozva.

A gödrök körül vannak a bennszülöttek számtalan kunyhói, a nagy áruraktárak kender- és daturamezők; gyönyörű fák dús lombsátraikkal; - ez Kazé.

Pedig még most is a karavánok találkozó helye. A délről jövők, rabszolga- és elefántcsont-szállítmányaikkal és a nyugatról jövők, kik pamutot és üveggyöngyöket hoznak a nagy tavak vidéke részére, itt cserélik ki árucikkeiket.

Óriási vásárok esnek itt és csaknem örökös a sürgés-forgás; dobok és sípok zenéje, öszvérek és szamarak kiáltozása, nők dala és gyermekek sikoltozása az árúsok kinálgató kiabálásával váltakozik.

Itt hever szeretetreméltó rendetlenségben sátor és gyékény nélkül a sok rikító színű kelme, az üveggyöngy, elefántagyar, rhinoceros-csont, cápafog, méz, dohány, gyapot. Semminek sincs szabott ára, ki amit megkíván, ad érte, amije van, amit kérnek és adhat.

E zsivaj, e mozgalom egy csapásra megszűnt; az érdeklődést másnemű látvány vette igénybe. A Victoria feltűnt Kazé láthatárán, ott lebegett méltóságteljesen és lassanként ereszkedett lefelé egyenes, függőleges vonalban. Férfiak, nők, gyermekek, rabszolgák, kereskedők, arabok úgy, mint négerek mind szétrebbentek és elbújtak «tembe»-ik és kunyhóikba.

- Kedves Sámuel, ha így folytatjuk, - vélé Kennedy - akkor nem lesz egykönnyű ezekkel a népségekkel kereskedelmi összeköttetésbe lépni.

- Sőt, igen könnyű volna üzletet csinálni - mondá Joe. - Egyszerűen leereszkedünk és elemeljük a legbecsesebb portékákat, a nélkül, hogy sok ügyet vetnénk a kereskedőkre, még meg is gazdagodhatnánk mellette.

- Igaz, - mondá a doktor - ezen emberek az első pillanatra megijednek, de a babona és kíváncsiság csakhamar kihozza őket oduikból.

- Azt hiszi uram?

- Mindjárt meglátjuk; de jó lesz a Victoriát tőlök távol tartani; mert ez nem páncélos, sem vértes gömb, tehát akár a golyó, akár a nyíl kárt tehetne benne.

- Tán szóba akarsz állani ezekkel az afrikaiakkal, kedves Sámuel?

- Mért ne, ha lehet; lesznek itt Kazéban értelmes és kevésbbé vad kereskedők is. Emlékszem rá, hogy Burton és Speke nagyon dícsérték e város vendégszeretetét; tehát mi is tehetünk velök egy próbát.

A Victoria alig észrevehetőleg közeledék a föld felé és a vásártértől nem messze egy magas fa sudarára vetette ki horgonyát. E csudára az egész lakosság előbújt kunyhóiból, eleinte félénken körültekintgetve. Néhány «Waganga» (varázsló vagy pap), kiket a fövegeikre rakott kagylóhéjakról lehetett megismerni, bátran közeledett feléjök; ezek övükön kis fekete zsírba áztatott töktömlőcskéket viseltek, azonfelül különféle a varázsláshoz szükséges eszközöket, melyek éppen nem valami nagyon ragyogtak a tisztaságtól.

A tömeg nem sokára közelökbe férkőzött, nők és gyermekek vették őket körül, a dobosok pergették a dobokat és minden kéz majd összecsapódva, majd ég felé nyujtva, nagy hadonázást vitt véghez.

- Így szoktak ők imádkozni, - mondá Fergusson - ha nem csalódom, itt mi még nagy szerepet fogunk játszani.

- Hát csak játsszunk uram!

- Téged például, derék Joe, alighanem Isten gyanánt fognak imádni.

- Hát uram én azt kiállom, a tömjén nekem nem kellemetlen.

Most a kuruzslók egy főembere egy myanga jelt adott és egyszerre elcsendesült minden. Megszólította a lég utasait; de előttök ismeretlen nyelven.

Fergusson néhány arab szót kockáztatott meg s a myanga rögtön erre fordítá a beszédet.

A szónok hosszas és virágos szónoklattal üdvözlé az érkezőket, melyekből a doktor megértette, hogy a léggömböt az égről leszállt holdnak nézik saját személyében, amely kedves istennő íme megalázta magát, hogy három derék fiával meglátogassa e várost és ezáltal oly tisztességben részesíté, amit neki nem fognak elfelejteni, míg a világ világ lesz.

Fergusson nagy komolyan azt felelte, hogy a hold minden ezer esztendőben egyszer meglátogatja a földet, hogy hű imádóinak szükségéről meggyőződjék s bajaikban segítségükre legyen; felszólítá tehát őket, hogy ne szerénykedjenek, használják fel a kedvező alkalmat és adják elő legsürgősebb kívánságaikat. Erre a kuruzsló előadta, hogy szultánjok, a «Mwani» régóta súlyos beteg, az ég segélyeért esd és kéri a hold fiait, látogassák meg palotájában, honnan betegsége miatt nem jöhet elő tiszteletökre.

Fergusson közlé kísérőivel a meghívást.

- És te csakugyan el akarsz menni ahhoz a néger fejedelemhez? - kérdé a vadász.

- Természetesen. Ezek az emberek, úgy látszik, nagyon jó véleménnyel vannak irántunk; egy szellő sem mozdul, nincs mit féltenünk a Victoriát.

- De mit fogsz vele tenni?

- Légy nyugodt, kedves Dick, egy kis orvossággal majd kigázolok. - Aztán a tömeg felé fordulva mondá:

- A holdnak megesett a szíve unyamvezibeli kedves gyermekei derék uralkodójának szomorú állapotán és elküldött minket, hogy visszaadjuk drága egészségét. Készüljön tehát az elfogadásra!

A kiabálások, éneklések és tetszésnyilatkozatok megkétszereződtek és az egész fekete fejekből álló hangyaboly megindult.

- Most barátim, - mondá Fergusson angolul - mindent jól ki kell eszelni, hogy esetleg gyorsan odább állhassunk. Dick a csónakban marad és a fűtő segélyével elegendő felszálló erőt tart készen. A horgony jól meg van erősítve, itt nincs mitől tartani; Joe velem jöhet - de ott marad a kötélhágcsó lábánál.

- Mit, hát te magad merészkedel ennek a négernek a barlangjába?

- Sámuel úr, hát nem akarja, hogy odáig elkisérjem? - kiáltá Joe.

- Nem, én magam megyek; ezek a jó emberek azt képzelik, hogy a Hold-istennő szállt alá az ő látogatásukra, engem megőriz az ő babonájuk; azért ne tartsatok semmitől, hanem maradjon kiki a maga helyén.

- Ahogy akarod! - felelé a vadász.

- Vigyázz a gáz feszültségére!

- Légy nyugodt.

A bennszülöttek zsivaja megkétszereződött és erélyesen kezdték sürgetni a mennyei segélyt.

- Lám, lám, - mondá Joe - nekem úgy tetszik, hogy az ő jó Holdjuk és annak fiaival szemben kissé követelőleg lépnek fel.

A doktor, magához véve az orvosságot, leszállott a földre Joeval együtt. Ez tekintélyes és méltóságteljesen, amint illik, leült a hágcsó mellett, arab módra keresztbe vetve lábait és a tömeg egy része tiszteletteljesen távolságban vette körül.

Doktor Fergusson pedig a trombiták harsogása és vallásos fegyvertáncok közepette, lassan haladt a «királyi tembé» felé, mely jó távolra volt a városon kívül; körülbelül három óra volt, a nap fényesen ragyogott, mintha az ünnepélyességhez tehetsége szerint ő is meg akarta volna tenni a magáét.

A doktor méltóságteljesen lépdelt, körülötte a wangangák, a kik visszatartották a népet. Csakhamar hozzácsatlakozott a szultán természetes fia, egy fiatal, elég jó kinézésű fickó, aki az ország szokásai szerint a törvényes örökösök kizárásával egyedüli örököse volt atyja javainak; ez arcra borult a Hold fia előtt, aki kecses kézmozdulattal fölemelte őt.

Háromnegyed óra alatt a lelkesült körmenet árnyas utakon, a tropikus égalj dús növényzete között megérkezett a szultán palotájához, egy négyszögű épülethez, melyet Ititengának neveztek és amely egy domb lejtőjén feküdt. Egy veranda-féle alkotmány nyúlt ki a fedélzetéből faoszlopokra támaszkodva, melyek igényt tartottak arra, mintha meg volnának faragva. Pirosló fazekak egész sora diszíté a falakat, melyeken kígyók és emberek képei voltak kimázolva, az elsők természetesen nagyobb sikerrel, mint az utóbbiak. A lakás fedélzete nem nyugodott közvetlen a falakon, hanem azok felett, úgy, hogy a levegő szabadon járhatta. Ablaknak híre sem volt, ajtó is csak egy pici.

Fergussont a testőrök és kegyencek nagy kitüntetésekkel fogadták; szép szálas legények a vanyamvéziek törzséből, jó formájú és szép magatartású emberek.

Számtalan elválasztott kis tekercsekbe font hajuk vállaikra hullott alá, arcuk fekete és kék bevágásokkal a halántéktól a szájig zebraszerű csíkokkal volt díszítve. Csunyán széjjelhúzott füleikbe fából és kopálmézgából készült nagy gyűrűk és lemezek voltak berakva; tarkára festett ruhába voltak öltözködve; a katonák a «szagá»-val, íjjal és a kutyatej nedvébe mártott végű nyilakkal, késekkel, a «szimé»-vel egy fürészfogú hosszú karddal és végre még kisebb csákányokkal voltak fölfegyverezve.

A doktor belépett a palota belső termeibe. A szultán betegsége dacára a megérkezéskor uralkodott zsivaj még egyre gyarapodott. Fergusson az ajtókilincsen nyúlfarkakat és zebrasörényeket vett észre, melyek talizmánnak voltak odafüggesztve. Ő Felsége feleségeinek csoportja, az «upatu» dallamos hangjaival fogadta őt, mely egy cimbalom-féle volt egy rézfazék fenekéből; azonfelül zúgott a «kilindo» egy odvas fából készült öt láb magas nagy dob, melyet két virtuóz arca verejtékében döngetett ökleivel.

A nők legtöbbje igen csinos volt és hangos nevetgélés között szítták a dohányt és thangot nagy fekete pipáikból; hosszú, csinosan kivarrt ruháikban elég jól festettek és csípőjük körül a «kilt»-et viselték a lopótök rostjaiból.

Hatan közülök nem voltak éppen valami vígan és elkülönítve a többitől, kegyetlen halálra voltak elkészülve. Ezeket, ha a szultán meghal, vele együtt élve temetik el, hogy a másvilágon is legyen, aki őt szórakoztassa.

A doktor az egészet egy pillantással áttekintve, odalépett az uralkodó faágyához. Egy mintegy negyven éves férfiú feküdt előtte, kinek egészségét mindenféle kicsapongások már teljesen aláásták és akivel már nem volt mit kezdeni. Az ő betegsége, mely már évek óta tartott, nem volt egyéb, mint örökös részegség. Ez a korhely uralkodó már majdnem egészen elveszté eszméletét és a világ összes ammoniakja nem lett volna képes őt talpra állítani.

A kegyencek és nők térdet hajtva görnyedeztek ezen ünnepélyes látogatás alatt. Néhány csepp maró erős szerrel sikerült a doktornak néhány pillanatra megélénkíteni e tönkretett testet; a szultán mozdult egyet és ezt az órákon át mozdulatlanul heverő embernél kedvező jelnek vették és a doktor tiszteletére egetverő örömkiáltással fogadták.

A doktor, kinek már elég volt a mulatságból, gyors kézmozdulattal elhárítva magától legszemtelenebb tisztelőit, elhagyta a palotát és a Victoria felé irányzá lépteit. Esti hat óra volt.

Joe, távolléte alatt, csendesen várakozott a hágcsó lábánál; a tömeg a legnagyobb tisztelettudással ácsorgott körülötte. Ő pedig, mint a hold igaz fia, engedte. Istenségnek elég kedélyes kinézése volt, nem volt valami rátartó, sőt egész bizalmas lett különösen az afrikai fiatal hölgyekkel, akik nem győztek rajta eleget bámulni; ő pedig a maga részéről tartotta őket nyájas beszéddel.

- Csak imádjanak, kisasszonykáim, csak imádjanak, ha istennő fia vagyok is, azért jó ördög vagyok én.

Hoztak neki ajándékokat, melyeket a «Mzimu»-ba, a fetiskalapba raktak. Állott pedig ez árpakalászokból és «pombe»-ból. Joe megkóstolta ezen erős sörnemű italt, de a torka, bár szokva volt a borhoz és pálinkához, nem akarta azt bevenni. Keservesen elfintorította az arcát, környezete azonban ezt lekötelező mosolynak nézte.

Akkor a fiatal leányok összeálltak, belefogtak egy hosszadalmas nótába és elkezdtek körben táncolni Joe körül.

- Ahá! hát táncolni is tudtok, - mondá - no megálljatok, ebben nem tesztek túl rajtam; majd megmutatom én nektek, hogy táncolnak minálunk.

És elkezdett széles jókedvvel ugrándozni, hajlongott ide-oda, forgott, bokázott, kezével, lábával, térdével mindenféle figurákat csinált, hozzá a legpajkosabb arcfintorgatást vitte véghez; szóval a legcsodálatosabb fogalmat adta a népnek arról, hogyan táncolnak a holdban az istenek.

Az afrikaiak, kiknek oly utánzó képességök van, mint a majmoknak, azonnal eltanulták tőle és utána csinálták az ő mozdulatait és ugrándozásait, hol gangosan, hol rezgősen, nem kerülte el figyelmöket egy kézmozdulat, nem hagytak ki egy figurát. Ebből aztán olyan cécó lett, zsivaj, lárma, ide-oda ugrándozás, hogy azt leírni még megközelítőleg sem lehet.

A mulatság éppen javában folyt, mikor Joe meglátta jönni a doktort, aki a legnagyobb sietséggel jött visszafelé az üvöltő zagyva tömeg közepette. A főemberek és varázslók nagyon felháborodottaknak látszottak. Körülvették a doktort, közelébe tolakodtak és fenyegették őt.

Milyen változás? Vajjon mi történhetett? tán a szultán szerencsétlenségre a másvilágra költözött isteni orvosa segedelmével?

Kennedy az ő őrhelyéről látta a veszedelmet, a nélkül, hogy okát tudta volna adni. A léggömb a gáz kiterjesztése által erősen felduzzadva, feszíté a visszatartó kötelet és türelmetlenül kívánkozott fölfelé.

A doktor megérkezett a hágcsó lábához. A babonás félelem eddig visszatartá a tömeget attól, hogy a doktor személyét tettleg bántalmazza; gyorsan felkapaszkodott a hágcsón, Joe pedig gyorsan utána.

- Egy percünk sincs veszteni való - mondá neki ura. - Ne bíbelődjél a horgonnyal, majd elvágjuk a kötelet; gyere csak utánam.

- De hát mi baj? - kérdé Joe a csónakba szállva.

- Ugyan hát mi történt? - mondá Kennedy karabélyát kezébe kapva.

- Odanézzetek! - felelé a doktor, az égre mutatva.

- No's? - kérdé a vadász.

- No hát, ott a hold!

És csakugyan, a hold fényesen, pirosan, mint egy tűzgolyó emelkedett fölfelé az azurkék égbolton. Csakugyan a hold volt - és a Victoria.

E szerint tehát vagy két hold van, vagy az idegenek csak csalók, szemfényvesztők és álistenek!

Így okoskodott a néptömeg. Ez okozta a változást.

Joe nem bírta megállani, hogy egy nagyot ne nevessen.

Kazé népe látva, hogy prédájok kisiklik kezeik közül, hosszas üvöltésben tört ki; a nyilak és puskák célba vették a léggömböt.

De a varázslók egyike jelt adott. A fegyverek leereszkedtek; ő pedig mászott a fára, nyilván azon szándékkal, hogy a horgonyt kiszabadítja és akkor lehúzzák a kötéllel a gömböt a földre.

Joe egy éles bárddal ugrott elő.

- Elvágjam?

- Várj! - felelé a doktor.

- De ez a néger?...

- Talán megmenthetjük még horgonyunkat és az kell nekünk. A kötelet elvágni még ráérünk!

A varázsló fent volt a fán és az ágakat letördelve csakhamar kiszabadítá a horgonyt. Ez a léghajó által erősen rángatva, a varázsló lába közé került és a varázsló azon lovagolva emelkedett a léggömbbel együtt fel a levegőbe.

A tömeg, amint látta, hogy viszik a derék wangangát, bámulatában majd megmeredt.

- Hurráh! - kiáltá Joe, míg a Victoria feszerejétől sarkalva, gyorsan emelkedett fölfelé.

- Jól kapaszkodik, - mondá Kennedy - egy kis utazás nem is fog neki ártani.

- Nem lőnénk le ezt a négert, hogy szabaduljunk tőle? - kérdé Joe.

- Minek? - felelé a doktor - majd letesszük őt szépen a földre, és azt hiszem, ezen kalandja után még több hitele lesz a nép előtt.

- Még Istent csinálnak belőle! - kiáltá Joe.

A Victoria mintegy ezer lábnyira fölemelkedett. A néger halálfélelmében erősen kapaszkodott a horgony kötelébe. Elállt a hangja, szemei megmerevedtek. Félelme a bámulattal vegyült össze. Enyhe nyugati szellő a léggömböt a városból kifelé hajtotta. Félóra mulva, a doktor látva, hogy már jól túl van a városon és embertömegen, mérsékelte a fűtője melegét és közeledett a föld felé. Mintegy húsz lábnyira a föld felett a néger gyorsan elszánta magát, leugrott, talpra esett mint a macska és kezdett szaladni Kazé felé; míg a Victoria ezzel is könnyebbedve, újra felszállt a levegőbe.