Öt hét léghajón/XI. fejezet
Megérkezés Zanzibárba. - Az angol konzul. - A bennszülöttek ellenséges hangulata. - Kumbeni szigete. - Az esőcsinálók. - A léggömb megtöltése. - Elutazás április 18-án. - Utolsó Istenhozzád. - A Victoria.
Kedvező szél sietteté a Resolut megérkezését rendeltetése helyére. A Mozambique-csatornán való áthajózás különösen szerencsésen ment végbe és így a tengeri utazás a légutazáshoz kedvező előjelnek volt vehető. Mindenki óhajtá, bár érkeznének meg mielőbb, hogy elvégezzék azon előkészületeket, melyek még hátra voltak Fergusson vállalatához.
A hajó végre meglátta Zanzibár városát a hasonnevű szigetén és ápril 15-én 11 órakor délelőtt előtte horgonyt vetett.
Zanzibár szigete, melyet Afrika partjától csak egy csatorna választ el, a maskati imám tulajdona; a ki szövetségese Franciaországnak és Angliának és ez neki bizonyára a legszebb gyarmata. A kikötő csakúgy nyüzsög a szomszédos vidékek hajóitól.
A szigetet a parttól elválasztó csatorna legnagyobb szélességében sem haladja meg a harminc mérföldet; nagykereskedést űznek itt gumival, elefántcsonttal és különösen ébenfával, mert Zanzibár a legnagyobb rabszolgapiac. Itt hordják össze a zsákmányt, melyet a belföld népei szakadatlan harcokban szereznek, és ez a kereskedés kiterjed Afrika egész keleti partjára, egész fel a Nílusig; Lejean M. G. szemtanuja volt ennek - természetesen a francia lobogó árnyékából.
Mihelyt a Resolut kikötött, a zanzibári angol konzul azonnal a hajóra jött, hogy felajánlja szolgálatát a doktornak, akinek vállalatáról az európai lapokból már egy hónapja volt ugyan részletes tudomása, de annak kivihetőségét eddig, mint sok más, még maga sem hitte.
- Én kételkedtem, - mondá kezet adva Fergussonnak - de most már nem kételkedem.
Felajánlotta saját házát szállásul a doktor, Kennedy Dick és természetesen a derék Joe számára is.
Tőle kapta meg a doktor a leveleket, melyeket Speke kapitány írt neki. A kapitány és társai borzasztó szenvedéseket állottak ki az éhségtől és a rossz időjárástól, míg Ugogóba érkeztek; csak a legnagyobb küzdelemmel bírtak előre hatolni és alig hitték, hogy még tovább is hírt fognak tudni adni előnyomulásukról.
- Lám, - mondá a doktor - mi ezeket a veszélyeket és nélkülözéseket ki fogjuk kerülhetni.
A három utazó poggyászát kihordták a konzul házához, és hozzáfogtak a léggömb kirakodásához Zanzibár partjára, hol a jelzőtorony mellékén, mely mint hatalmas épület felfogta a szeleket, alkalmas hely kínálkozott.
A hordóformájú hatalmas torony, a mihez képest a heidelbergi hordó természetesen csak kis csobolyó lett volna, erősség gyanánt szerepelt, melynek falain lándzsákkal felfegyverkezett, lármás tunya beludzsisztáni zsoldosok álltak őrt.
Amint azonban hozzá akartak látni a léggömb kihordásához, a konzul értésökre adta, hogy azt a bennszülöttek erőszakkal készülnek megakadályozni; a vak fanatizmus felkorbácsolja a szenvedélyeket. Az a hír, hogy egy keresztény jár ott, a ki fel akar szállni a levegőbe, lázas izgatottságba ejtette a lakosságot, mert a négerek, akik még az araboknál is tüzesebb vérűek, ezen vállalatban ellenséges támadást láttak vallásuk ellen, és azt hitték, hogy azok már a nap és hold ellen akarnak harcba szállani; ez a két csillagzat pedig az afrikai népek imádása tárgyát képezi, tehát elhatározták, hogy ezen istentelen szándéknak útját fogják állani.
A konzul erről értesülvén, tanácsot tartott Fergussonnal és Pennet kapitánnyal. Ez utóbbi nem akart meghátrálni a fenyegetések előtt; de barátja más véleményre térítette.
- Hogy mi utóvégre is győzünk, - mondá - arról szó sem lehet, sőt hogy szükség esetén az imám zsoldosai is segítségünkre lesznek, az is valószínű; de kedves kapitányom, milyen könnyen történhetik valami szerencsétlenség! egy véletlen ütés a léggömbre, roppant kárt tehetne és az elutazás késedelmet szenvedhetne, sőt dugába is dülhetne. Azért legyünk óvatosnál óvatosabbak.
- De mit csináljunk? ha Afrika partján bárhol akarunk is kikötni, mindenütt ugyanezen nehézségekre bukkanunk.
- Dehogy, dehogy - felelé a konzul. - Nézzék csak azokat a szigeteket a kikötőn túl! Rakassa ki léggömbjét azon szigetek valamelyikén, vétesse magát körül jó matrózőrizettel és nincs mitől tartania.
- Helyes, - mondá a doktor - így egészen nyugodtan befejezhetjük hátralévő előkészületeinket.
A parancsnok hajlott a jó szóra és a Resolut parancsot kapott, hogy Kumbeni szigete felé közeledjék. Ápril 16-ának reggelén a léggömb egy tisztáson biztonságba volt helyezve az erdők közepén, melyek a szigetet ellepik.
Két magas szálfát ástak egymás közelében a földbe, ezek tetejére csigákat alkalmaztak, melyeknek segítségével a léggömböt egyenletesen kötéllel fel lehetett húzni; a gömb még nem volt felfúva és a belső a külsőhöz úgy volt odaerősítve, hogy együtt emelkedtek felfelé. A két gömb alsó részére volt erősítve a hidrogén bevezetésére rendelt két gumicső.
Ápril 17-ike azzal telt el, hogy a hidrogéngyártó-készüléket rendbe hozták; állt ez harminc tonnából, melyekben a víz vegybontása akként eszközöltetett, hogy ócska vasat és kénsavat nagymennyiségű vízzel hoztak összeköttetésbe. Miután a hidrogén, mielőtt egy nagy tartóba átment, megtisztíttatott és ezen tartóból a csöveken a két léggömbbe áradt. Ezen a módon mindkét léggömb megtelt tökéletesen tiszta és meghatározott mennyiségű gázzal.
Ezen művelethez ezernyolcszázhetven gallon szénsavat, tizenhatezerötven font vasat és kilencszázhatvanhat gallon vizet használtak fel.
A műveletet reggel korán három óra felé kezdték és eltartott nyolc órát, míg befejezték. A következő reggel a léggömb hálójától borítva, kecsesen lebegett a csónak felett, melyet földdel telt zsákok nyomtak le a földhöz. A fűtőkészüléket a legnagyobb gonddal állították össze és hozták működésbe, a gömbről lelógó csövek pedig a hengeralakú szekrény megfelelő helyeire lettek szorosan rácsavarva.
A horgonyok, kötelek, az eszközök, utazópokrócok, sátrak, élelmiszerek és fegyverek mind a helyükre kerültek a csónakban; elegendő ivóvizet Zanzibárból szereztek és a kétszáz font teher ötven-ötven fontos zsákokba elosztva ott feküdt a hajó fenekén, úgyhogy nem ártogatott, de azért mégis kéz alatt volt.
Ezen készülődések mintegy öt óra felé este véget értek. A szigeten folyton őrjáratok cirkáltak és a Resolut csónakjai minden irányban átkutatták a csatornát.
A négerek lármával, csúfolódás és arcfintorgatásokkal adtak boszúságuknak kifejezést. A varázslók jártak közöttük fel és alá és lázították őket, néhány fanatikus meg is próbálta a szigetet úszva elérni, de elkergették őket.
Akkor a ráolvasások és megbabonázásokhoz folyamodtak; az esőcsinálók, akik azt hiszik, hogy parancsolnak a felhőknek, az orkánt és a kőzáporesőt - így nevezik a jégesőt - hívták segítségül; e végből mindenféle fáról téptek leveleket, beledobták egy fazékba, lassan felforralták, azután leöltek egy ürüt, melynek szívét tűvel szúrták keresztül. De azért az ég derült maradt, hiába ölték le az ürüt, az ő hókuszpókuszaik nem értek semmit.
Akkor a négerek vad orgiákba csaptak át, itták a «tembo»-t, mely kókuszdióból készült erős ital és egy felette részegítő erős sört, melyet «togwa»-nak neveznek és alaposan berúgtak. Danáik, melyekben ugyan nem sok melódia, de annál határozottabb az ütem, egyre hallatszottak a csendes éjszakában.
Este hat óra felé utolsó vacsorára jöttek össze utazóink a parancsnok asztalánál; Kennedy, kit már senki sem kérdezett, csak magában mormogott csendesen érthetetlen szavakat és le nem vette a szemét doktor Fergussonról.
Különben szomorú egy lakoma volt ez. A válás pillanatának közeledése mindenkiben kínos gondolatokat ébresztett. Mit szánt a végzet e vakmerő utazóknak? Vajjon találkoznak-e még egyszer az életben barátaikkal a házi tűzhely körül? Ha a szállítóeszközükben hiba talál esni, mi fog velük történni e vad népségek között, ezen ismeretlen vidékeken a mérhetetlen pusztaságok közepette?
Ezen gondolatok, melyek eddig csak néha-néha jutottak eszükbe és melyekkel nem valami sokat gondoltak, most ónsúllyal nehezedtek felizgatott képzelődésükre. Doktor Fergusson, aki mint mindig, hidegvérű és változatlan komoly volt, csevegett ugyan egyről-másról, de hiába igyekezett eloszlatni ezt az általános szomorúságot, nem volt képes vele megbirkózni.
Miután a doktor és társai ellen való támadásoktól tartottak, mind a hárman a Resoluton tértek pihenőre. Reggel hat órakor visszatértek a Kumbéni szigetére.
A léggömb könnyedén ringatódzott a gyenge keleti szellő fuvalmában. A zsákokat, melyeket eddig a földhöz kötötték, húsz matróz váltotta fel; ezek tartották a köteleket. Pennet kapitány és tisztjei kivonultak az ünnepélyes elinduláshoz.
E pillanatban Kennedy a doktorhoz lépett, megfogta a kezét és mondá:
- Sámuel, tehát csakugyan mégy?
- Minden bizonnyal, kedves Dick.
- Úgy-e, hogy elkövettem mindent, ami csak tőlem tellett, hogy ezt az utat megakadályozzam?
- Igen.
- Akkor lelkiismeretem e tekintetben nyugodt, és - én megyek veled.
- Erre egészen biztosan számítottam - felelé a doktor csaknem ellágyulva a megindulástól.
A végbúcsú pillanata elérkezett. A parancsnok és tisztjei lelkesülten ölelték meg rettenthetlen barátaikat, a derék Joet se véve ki, aki bízott és örült. A jelenlevők mindegyike azon iparkodott, hogy kivegye a részét Fergusson doktor kézszorításaiból.
Kilenc órakor a három útitárs helyet foglalt a csónakon, a doktor begyujtott a fütőkészülékbe és fuvatta a tüzet, hogy gyors meleget kapjon. A léggömb, mely eddig a föld felett egyensúlyban csüngött, néhány perc mulva emelkedésvágyat kezdett mutatni. A matrózok kissé megeresztették a köteleket, melyek a gömböt visszatartották. A csónak mintegy 20 lábnyira fölemelkedett.
- Barátim! - kiáltá a doktor, két társa közt fennállva és kalapját magasra tartva kezében - adjunk nevet a mi léghajónknak, ez hozzon neki szerencsét! Legyen a neve «Victoria!»
Kitörő éljenzés hangzott fel.
- Éljen a királyné! Éljen Anglia!
E pillanatban a léghajó emelkedhetnékje nagy mértékben kezdett erősödni, a matrózok már alig bírták tartani. Fergusson, Kennedy és Joe még egy utolsó pillantást vetettek barátaikra.
- Bocsássátok el a köteleket! - kiáltá a doktor.
És a Victoria gyorsan szállt fölfelé a levegőbe, a Resolut négy ágyúja pedig dörögve kívánt útjokra szerencsét.