Örök megújhodás-e vagy világ vége?
szerző: Gáspár Kornél
Mi megy végbe bennünk és mi folyik körülöttünk égen, földön? A lelkünk kaleidoszkóp-e, mely a legzavarosabb színfoltokat is szépséges idommá tükrözi? Hárfa-e, mely lágyan bong vissza a legdurvább zörejre is? Maga a külső világ szabályos-e vagy zavaros? Átszellemült-e vagy gépies? Lángbetűs írás-e a villám, szférák békéje-e a csend, világ haragja-e az orkán vagy mindez csupán energiák kisülése, rezgések szóródása, hullámok játéka?
Örök szimfónia-e a lét s csak elsimuló kakofónia benne szenvedésünk? Avagy pusztán múló zenebonája, véges tusája-e lelketlen erőknek s jaj benne mindannak, ami érez és eszmél?
Találunk-e feleletet kérdéseinkre?
*
Tegyük fel, hogy a csatatér gránátján érzékelhetetlenül parányi, de értelmes lények keletkezhetnének s még a gránátröpte alatt nemzedékeik hosszú sora élné le életét. Ezek „idővel” talán rájönnének, hogy nem az egész csatatér-világegyetem mozog hátra, hanem gránát-égitestük száguld előre. Azt is kiszámítanák talán, hogy „bolygójuk” belseje más sűrűségű és összetételű, mint a felszíne. Esetleg távoli ágyúk lobbanásában új gránát-világok születését gyanítanák. És így tovább. Támadhatna-e azonban fogalmuk ágyúról, lőporról vagy éppenséggel emberi gigászok politikájáról, háborúiról?
Ne mosolyogjunk fölényesen. Mi magunk is földgolyónkon eddigi röptének századrésze óta se létezünk és százezredrésze óta sincs tudományunk. Égitestünk felszínét alig hagyhatjuk el. Nagyságához képest kullancsfúrások legmélyebb tárnáink, szöcskeugrások magassági rekordjaink. A földön kívüli mérhetetlen világ csak parányi, rezdülő fényjeleket - csillagokat - mutat nekünk. Nem csoda, ha legmódszeresebb kutatásaink is zsákutcába vezetnek. Pillantsunk be ebbe a „Térj-meg utcába!”
Mai tudásunk erős oszlopa három alapvető felfedezés. Az első Newton-gravitáció törvénye. A világegyetem anyagi részecskéi kölcsönösen vonzzák egymást. Így jön létre a földi testek esése s az égi testek mozgása. Ebből az következne, hogy a szüntelen vonzás végül egyetlen tömegbe halmozná a világok összes tömegeit, ha emberi mérték szerint az örökléttel határos idő múltán is. Tömeghalál állítaná meg a lét keringő, lüktető forgatagát.
Második nagy vívmányunk Clausius entrópia-tétele, melyet főleg Helmholtz, Boltzmann és Planc építettek tovább. Lényege a következő. Fizikánk kétféle folyamatot ismer, egyenest és fordítottat. Egyenes folyamat az energia bármely más formájának átalakulása hővé vagy magasabb hő lefokozódása alsóbbá. Kezeinket összedörzsölve, másféle energiát (munkát) alakítunk át meleggé s ez nem változhat vissza munkává. Ha áramkörbe vékony huzalt kapcsolunk, elektromosság fog benne hővé változni. Áthevül a huzal, azután kihűl. Egyenes folyamat mindig lehetséges. Szobánk magától is kihűl, de átmelegítéséhez, ami fordított folyamat, fűtőanyagot kell elégetnünk. A fizika nyelvén szólva, egyenlő energiaértékű egyenes folyamatot kell megindítanunk.
A mindenségben egyenes folyamat megy végbe. Mind több és több energia alakul át hővé. Ezáltal a világot mozgató munka folyton csökken, szétoszló meleggé változik. Ez a vívmányunk is a világ megállásához vezet. Hőhalál vetne véget minden mozgásnak és életnek a világok egyetemében.
Harmadik nagy vívmányunk a katódsugarak és a radioaktivitás felfedezése és kielemzése (Crookes, Rutherford, Röntgen, Becquerel, a Curie-pár, Soddy, Strutt, Ramsay). Az elemeket még nem rég örökkön változhatatlanoknak kellett tekintenünk. A radioaktivitás megmutatta azonban, hogy némelyik elem új, könnyebb elemekké alakul át, mégpedig magától és feltartóztathatatlanul. Ma már bizonyos, hogy végül minden elem egyetlen végső elemmé változik. Ez a törvény is a lét megállásához vezet. Anyaghalál oltana ki minden életet és mozgást az organikus és anorganikus világban, mert az elemek különbségeinek megszűnése minden vegyi folyamatot megállítana.
Tömeghalál, hőhalál, anyaghalál a neve annak a három párkának, aki az égi és a földi élet fonalát legombolyítaná és végül elvágná.
*
A világ legérdekesebb dilemmája áll előttünk. Három alapvető törvényünk külön-külön is a világ megállásának, a világ végének feltevésére kényszerít. Fizikánk megcáfolni nem képes, mégis fellázadunk ellene. „Ne fogadd el azt az igazságot, melynek szíved ellentmond.” Ezt az elvet, mely Pascaltól ered, a legridegebb fizikus is elfogadhatja a világhalál kérdésében, mert nem csupán szívünk, de eszünk is tiltakozik a vég feltevése ellen.
Tudjuk, hogy régesrég megállt volna világaink gépezete az öröklét folyamán, ha bármilyen csekély „végirányos” ok hatna is a létben, vagy ha alapfolyamatainak bármelyike is megfordíthatatlan (irreverzibilis) volna. Csak hipochondria lehet a lét három halálos betegsége. Mindez azonban csupán tagadó érv. Hol keressük a nagy rejtély pozitív megfoldását?
Leghathatósabb földi eszközeink, cserbenhagynak itt. Az ég boltja se felel kérdéseinkre, hiába látjuk rajta a világok fejlődésének minden fokát, a halvány ködfoltoktól és ködcsillagoktól a legátizzottabb kékesfehér csillagokig s innen a már csökkenő izzású sárga és vörös csillagokon át a világtragédia utolsó felvonásáig, a világomladék meteorok és kozmikus por kihűlt tömegéig. A tömeghalálba hajtó vonzással szemben nem lát eddigi tudományunk egyenrangú ellenlábas erőt a csillagok rengetegében. (A Maxwell-Arrhenius-féle sugárzó nyomás, amely csak porrészecskékre hat, nem jöhet itt tekintetbe.) A hőhalálnak se fedezzük fel itt semmilyen ellenszerét. Az izzás kezdetbeli emelkedésével még gyorsul a munka fogyása. Az elemek anyaghalálhoz vezető bomlását sem ellensúlyozzák keletkező új elemek, amelyek között új vegyülés, új élet indulhatna meg. [*]
Az érzékelhető világban nem találjuk meg a hármas világhalál cáfolatát. Máshol kell keresnünk!
*
Ezen a ponton a természettudomány eddigi útjairól, már évekkel ezelőtt, a magam ösvényére kellett letérnem. [*]
Az energia (és anyag) megmaradásának megdönthetetlen törvényéből arra következtettem, hogy a világok energiái és anyagai már az égi ködfoltok stádiuma előtt is megvoltak, amikor még sem emberi látás, sem emberi műszer nem adhatott volna hírt róluk. Feltétlenül meglesznek továbbá akkor is, amikor túlfinomulnak, túlbomlanak majd az emberi érzékelés határán. Számunkra a „semmiből” jött s a „semmibe” tér vissza a világ. Híd, amely láthatatlan partokat köt össze.
Gigászi híd sötétlő ív-alakja,
Félelmesen hatalmas és merész.
Csillámló, mély ködből kibontakozva,
A tátongó mélységet áthidalja
S túl újra rejtelmes homályba vész.
Hadd hinnem, hogy e híd nem tűnik éjbe,
Nem semmiből vezet a semmiségbe.
Már 1910 vagy 1911-ben („A Hét”-ben) így írtam a semmiről, az űrről, amely előzménye is, folytatása is anyagi és szellemi világunknak s már ezért sem lehet azonos mindennek abszolút hiányával, az igazi nihil-lel, néant-nal. Feltétlenül ott szunnyad továbbá ennek a „semminek” az ölében a még nem született s a már eltűnt világok érzékfeletti sokasága. Ebből arra következtettem, hogy világaink fejlődésének ívelő vonala nem szakadhat meg, a semmibe belépve, ellenkezően, teljes körré egészül ki és újra kiléphet onnan. Olyan beállítás ez, amelyből logikusan következett a lét folytonossága is, hármas halálhoz vezető egyirányúságának cáfolata is.
Megerősített feltevéseimben, hogy fizikánk sem tekintheti az űrt teljesen üresnek, Huyghens óta. A fény és elektromágnesség jelenségeit nem magyarázhatjuk meg valamilyen szinte végtelenül gyér és szinte határtalanul rugalmas anyag nélkül, amelyet éternek vagy fényéternek nevezünk. A fény is, az elektromosság is hullámosan terjed a térben, hullámok pedig nem keletkezhetnek a semmiben. Ezt az étert azonban addigi fizikánk a világok energiáitól és anyagaitól különálló lényegnek tekintette. Annyira pusztán „épületállvány”, annyira csak hipotézis volt tudományunk számára, hogy Poincaré szerint mellékes is, vajon létezik-e az éter, a fő az, hogy a jelenségek úgy folynak le, mintha valóban létezne. Einstein pedig előbb elvetette az éter feltevését, később engedett merev álláspontjából.
*
Mindenekelőtt hidakat kellett most építenem, amelyek érzékelhető és számításokkal is megfogható világunkból a semmibe, az éterbe vezetnek. Hídépítésem eredményeit részben szószerint, részben összevonva idézem itt szakmunkáimból. Néhol ezért több műszót kell alkalmaznom mint eddig, de így is egyszerűségre, világosságra törekszem.
Első hidam anyaga metafizikai volt.
Érzékelhető világunk számtani alaptörvénye a kettős előjel. Pozitív és negatív értékekből, áll a világ. [*] A matézis könnyen felold minden egyirányúságot.
A kettős előjel törvényének alaki oldala az ellenlábasság (antipoditas), melynek felsőbb foka a szimmetria. A szimmetria legteljesebb megvalósulása a térben a gömb, a síkban a kör. Minden nemszilárd alakulat gömbösödésre (gömbrétegek képzésére) törekszik. [*] Az égitestek összes zárt és nyitott pályáit a körből származtatom, mint ősükből. [*] A természet alaki jelenségei legalább is ellenlábasak. A legkezdetlegesebb növény vagy állat testét s annak minden részét, legalább egy síkkal metszhetjük úgy, hogy két ellenlábas (ellentétes vonalmenetű) részt kapjunk. Ugyanezt látjuk az égitesteknél, vízcseppeknél, hópelyheknél, kristályoknál, sejteknél, de még az alaktalan (amorph) képződmények szerkezetének mikroszkópi idomainál is.
A kettős előjel törvényének hatási oldala a kétsarkiasság (bipolaritas). [*] Az elektromosság és a mágnesség nemcsak vonz, de taszít is. Az elemek világában vegyi rokonságot és idegenkedést látunk, az élőknél rokon- és ellenszenvet, szerelmet és gyűlöletet.
A kettős előjel törvényének logikai oldala az, hogy fogalmaink is kétsarkiasak. A lét minden ténye kétsarkias, [*] tehát lelki tényeink is ilyenek. A jobbat a bal, a jót a rossz, a kicsit a nagy nélkül el se képzelhetnénk.
A kettős előjel szerintem alaptörvénye a létnek. Nélküle minden indító, alakító, ható elemét, teljes értelmét elvesztené a létezés. Egyértelmű volna az ok nélküli okozattal, hatásnélküli ellenhatással, csak jobbra lengő ingával, csak felfelé mozduló hullámmal.
Két következtetést vontam el ebből:
Minden kétsarkias, tehát a „minden”-ek összessége, a „mindenség” se lehet pusztán egyirányú zuhanás a halál felé.
A „semmi” a világéter, amely előzménye is, folytatása is érzékelhető világainknak, szintén csak ellenlábas felépítésű és kétsarkias hatóképességű lehet.
Második hidam a kémia és fizika anyagából épült.
A vegyületek szétbomlásakor (Brzelius óta) élesen megkülönböztethető elektropozitív és elektronegatív elemekre bukkanunk. A víz szétbontáskor az elektromos áramkör pozitív elektródjához csatlakozik az oxigén, negatív elektródjához a hidrogén. Arrhenius szerint nem is az áram választja szét a két elemet, hanem már az oldatban is különálló töltéssel bíró „ionok.” Mendelejew periódusos rendszerében a pozitív és negatív elemek szabályszerű változását látjuk. J. J. Thomson is külön pozitív és külön negatív parányi egységek feltevésére kényszerül, a gázok ionjait elemezve. A radioaktív bomlásnál is pozitív (anyagi) részecskékből álló a sugarakra és negatív (elektronokból, energiából álló) b sugarakra bukkanunk. A legújabb Bohr-féle atomelmélet is csak két külön lényeg egybeműködésével magyarázhatja meg az atomok jelenségeit. Szóval két külön lényegre bukkanunk a létezésnél még felfogható legkisebb egységeinél is, anyagra és energiára - vagy nevezzük bárhogyan is, például pozitív és negatív elektromos egységeknek. Ez a kétneműsége a létnek nem szűnhet meg ott, ahol világaink kilépnek érzékelésünk szűk határai közül. A világéter is az anyagnak és az energiának legkisebb egységeiből kell hogy álljon. [*]
Harmadik hidam következően épült:
A lét kétneműsége okozza, hogy a természet ellentétes alakulatai egyesülésre - energiakülönbségeik kiegyenlítésére - törekszenek. Az elemek sorában a nemesfémes oxigén, klór, bróm, jód, kén, nitrogén, kalcium, szilícium, foszfor, karbónium a fémes réz, vas, ólom, magnézium, nátrium, kálium és hidrogénnel vegyül. Egyesülésük annál szorosabb, minél távolabb állnak egymástól ebben a sorban. Állandó egyesülést látunk az organikus vegyületeknél s az élet alsóbb fokain is. A felsőbbrendű élőknél különválik a két ellentétes fél - a hím és a nő - és egyesülésük már csak időszakos. Az embernél ez az időszakosság is elmosódik. Szerelmi (biokémiai) egyesülései csak rövidek és csekély intenzitásúak az elemek állandó és szinte szétbonthatatlan vegyüléséhez képest, amely szerintem egyenesen őse az élők szerelmének.
A lét fokain felfelé haladva (és geocentrikus értelemben is kifelé) hanyatló irányzatú tehát a két nem ellentétének élessége. Rendszeres közeledést látok a pozitív és negatív értékek egyensúlyához. A fölöttünk hullámzó légkör két alapeleme már nem is vegyül egymással, csak keveredik. A sor továbbépítése oda vezet, hogy a még felsőbbrendű éter két fizikai lényege a teljes egyensúly állapotában kell hogy legyen. [*]
Negyedik hidam a harmadiknál is merészebb ívelésű, de megépítését igazolják az eredmények, amelyekhez vezet.
A kétneműség előbb vázolt hanyatló fokait a földön nem rendszertelensül szétszórva találjuk. Fokozatos gömbrétegek (szférák) szerint sorakoznak belülről kifelé. A vulkánizmus rétegbontó hatásai ellenére is, bebizonyítom ezt. [*] Épp így kisebbedik általában belülről kifelé a rétegek nyomása, sűrűsége, valamint elemeik atomjainak a súlya is. Szóval az „anyagiság” fizikai jegyei hanyatló irányzatúak az ég, az éter felé. A többi épp égitestnél se lehet ez másképp. Az energia ellenben belülről kifelé a „rendszertelen” hőből elrendezettebb formákba megy át, kémiai energiákba s a külső rétegek határán organikus kémiai hatásokba. Már egész telepeit látjuk itt a növényi és állati eredetű anyagoknak, a szénnek, grafitnak, mésznek. A rétegek legkülső határán a föld jelenkorának növényeit és állatait találjuk. Ott él az ember is.
Alakra és struktúrára is minden finomul, szellemiesül belülről kifelé. A mimóza alkat légiesebb, mint a beryllé, a csalogány sejtjei finomabbak a kristályok petroplazmájánál.
A rétegek anyagiságának és hőjének csökkenésével, hatóképességre is mind felsőbbrendűek részeik és képződményeik. A föld színére feljutott anyagaikból látjuk ezt. A rózsa illata éteribb a vulkán mélyének gőzeinél, az emberi gondolat szellemibb a föld belső vasának izzásánál, vagy a föld színére feljutott kihűlt vas vonzásánál. A lét szellemiesülése mind szembetűnőbb, amint az éter felé haladunk.
A légkör alsó határához értünk. Azt látjuk itt, hogy a világmérleg egyik karja tovább esik, az anyagiság (sűrűség) és a hő a légi és éteri szférákban is tovább csökken. Megállhat-e, ezzel szemben a mérleg másik karja, az addig emelkedő szellemiség? Megszűnhet-e itt a kettős előjel kozmikus törvényének érvényessége? Vajon a szellemiség csak nyálkához kénhidrogénhez, állati váladékhoz kötve fordulhat-e elő a létben. Az éterből a „semmiből” erednek összes világaink, összes anyagaikkal, energiáikkal, s ezeknek reciprok oldalával, a szellemiséggel. Lehet-e ez az éter más, mint mindezeknek, tehát a szellemiségnek is, mérhetetlen tartaléka? Az éter, mely az anyagiság és a hő mélypontján áll a szellemiség tetőpontja kell hogy legyen, minden létezésnek, hatásnak, életnek örök kimeríthetetlen forrása. [*]
*
Eddigi indukcióim eredményei nem ütköznek sem fizikánk bevált törvényeibe, sem megbízható tapasztalatainkba, ellenkezően, tovább építik ezeket. A lét élő jelenségeit az élettelenekkel szorosan összefüggő, új rendszerbe kapcsolják. A csillagos ég rejtélyeinek is sokkal nagyobb részét fejtik meg, mint az eddigi pusztán fizikai, mechanikai elméletnek. Az égi világ mozgási-, fejlődési- és fényjelenségeit egységes, könnyen érthető alapon magyarázzák. Megértetik az éter elméletének eddig legfoghatatlanabb de mégse mellőzhető feltevését, az éter szinte határtalan rugalmasságát. Az éter legkisebb egységei, a több mint fénysebességgel mozgó energiarészecskék s az önálló mozgásra képtelen (tétlen) anyagi részecskék szerintem parányi kettős rendszerekké kötik le egymást, melyeknek súlypontjai zavartalanság esetén mozdulatlanok. Az éter maga tehát álló rendszer, csak részecskéin belül folyik mozgás, amely azonban rengeteg erejű. Minden pici kettős rendszer közös súlypontja körül, parányi körön, ott száguld az energiarészecske. Két vagy több ilyen elképzelhetetlen sebességű, pici ördögmotolla ütközése teljes mértékben létrehozhatja azt a hatalmas visszapattanást, szétugrást, amely a fizika számításai szerint fel kell tennünk az éter hullámainak keletkezésekor. Az ilyen kettős parányrendszer egyben következetes folytatása „lefelé” a szintén bolygórendszerű Bohr-féle atommintának.
Ha csupán egyféle lényeget, csak energiát vagy csak anyagot választanánk ki a lét folyamatának alapjául, újra zsákutcába jutnánk. Örökkön mozgó (energia-) részecskékből sem álló étert nem kapnánk (pedig a fény és elektromágnesség jelenségei ilyent követelnek meg), sem összetartó (stabilis) világalakulatokat. Örökkön tétlen (anyagi) részecskék mellett pedig a mozgás jelenségeinek egész komplexuma érthetetlen volna, nem véve ki a színkép vonalainak keletkezését, a mozgások számtalanféle sebességét s magát a gravitációt sem. Mozgás csak mozgásból eredhet. Az „erő” sem egyéb mint mozgás. (Vonzás és taszítás 14. 54. old.) Érzékelhetetlen mozgó részecskék centillióinak ütközése mozgatja még a naprendszereket is. (Rétegek és szférák 9. old.)
*
Röviden összefoglalom indukcióim eredményeit, amelyek a hármas világhalál feltevését is megdöntik.
A lét összefüggő, kettős előjelű (kétsarkias) folyamat.
Két ellenlábas lényege az anyag és az energia (szellem).
A kettőt csak egybeműködésében érzékelhetjük. [*]
A létezésnek az energia a ható lényege, az anyag a tétlen (iners, passzív) lényege. Tehát a gravitáció is energiahatás. Nem ellenkezik ez a gravitációs és a tétlen tömeg egyenlőségének régi elvével. (Newton, Bessel, Mach, br. Eötvös Lóránd).
Az anyag és az energia legkisebb egységeinek fizikai egyensúlya a mindent betöltő, örök éter. Egyensúlyának metafizikai oldala a harmónia.
Az éter harmóniájának helyenkénti igen rövid hullámú megzavarása hozza létre a diszharmonikus, érzékelhető világokat. Az éter legkisebb anyag- és energiarészeinek számaránya és elrendezése fokozatosan eltolódik s így keletkeznek sorra a lét alakulatai, az elemektől a lelki tényekig, az égi ködfoltokból a kozmikus porig. A világrendszerek hullámrendszerek az éterben. Idővel elsimulnak, miközben máshol új hullámok, új világrendszerek indulnak új létcsatára, hogy majdnem szintén visszasimuljanak az éter időtlen óceánjába. (Minden időérzés díszharmónia jele!) Mindez azonban csak parányi rezdülés az éter végtelenségében, mert bármennyire gyér is az éter számításaink szerint, tömegre mégis legalább trilliószorosa összes világainknak.
A lét érzékelhető része diszharmonikus ugyan, de nem kaotikus. Fizikai szempontból bámulatosan kiegyensúlyozott hullámjáték (Neues System der Astronomie 63. old.).
Az éter, mely az anyagiság (érzékelhetőség) mélypontján áll, a szellemiség tetőpontja kell hogy legyen. Csak maga az örök ható, az örök élet, az örök szellemiség lehet az, ami minden hatás, élet és szellemiség kiapadhatatlan forrása a létben.
Téved a ma is uralkodó Kant-Laplace-elmélet, amely káoszból akarja a világok keletkezését levezetni. Csak zsákutcába vezet.
Nincs tömeghalál, mert az anyag legkisebb egységei idővel visszatérnek az éterbe. Nincs hőhalál, mert az energia legkisebb egységei szintén visszaszállnak az éterbe s innen ismét szétsugározhatnak, új világfolyamatot indítva meg, új munkával, új izzással. Nincs anyaghalál, mert az új világfolyamat a legkönnyebb elemek újraépítésével kezdődik a ködfoltokban és súlyosabb elemekké való sűrűsödésükkel folytatódik a keletkező napgömbök elképzelhetetlenül izzó és nagynyomású belsejében. Égi színképelemzésünk adatai támogatják ezt a feltevést.
Mindebből az is következik, hogy nincs se kezdet, se vég. [*]
Lépésről lépésre haladó indukcióim után is fantasztikusaknak tűnhetnének fel eredményeim. Ezt a benyomást minden elfogulatlan bírálómnál el fogja tüntetni elméletem széleskörű alkalmazhatósága, kutatásunk különböző területein. A tudomány igen sok eddigi rejtélyének egyszerű összefüggő megfejtését adja és sok új kérdést is vet fel, amelyekre szintén ritkán marad adós a felelettel.
Tételeim alkalmazásának legszélesebb területe mégis a csillagászat, mert legalkalmasabb matematikai bizonyításra. Az égi mechanikának fizikai alapja eddig Newton nagyszerű tömegvonzási törvénye volt. A vonzást maga Newton sem tekintette valamilyen titokzatos érthetetlen szívásnak, hanem valamilyen gyér térbeli anyag nyomó hatásának. Tanítványától Colin Maclaurintól tudjuk ezt. (Account of sir Isaac Newton's philosophical discoveries. London. 1748,) Maxwell is hasonlóan fogta fel a newtoni gravitációt és J. J. See is ilyen alapon magyarázza kiváló „New Theory of the Aether”-jében. (Sixth paper. 1921.) Az égitestek sugárzása hosszú hullámokat indít el az éterben s ezek - minden irányból hatva - egymás felé szorítják az égitesteket. Ez az úgynevezett „vonzás” fizikai lényege. Bővebben nem részletezhetem itt.
Elméletem egyik szükségképpeni következménye, hogy ezzel a „vonzással” szembeható irányú taszítást is fel kell tételeznünk az égitestek között. Ezek szerintem maguk is éterrészekből állván, sugárzásukkor sebes energiaegységeket bocsátanak ki s ezek a vonzással szembeható hosszú éterhullámokat indítanak el. Az erős sugárzás korában ez a hullámzás le is küzdi taszításával az égitestek úgynevezett vonzását. Az így sugárzó égitestek távolodnak egymástól közeledés helyett. Hűlő földünkön nem vesszük észre a vonzással szembeható taszítást, mert a vonzás az erősebb. Ezért nem fedezték fel eddig a taszítást. Kielemzésével a világmozgató energiánál is bebizonyítottam a kettős előjel kozmikus törvényének érvényesülését, szemben a csak egy előjelű (csak vonzást ismerő) newtoni rendszerrel.
Ez a taszítás a titka a newtoni alapon megfejthetetlen mozgási, fejlődési és fényjelenségek egész sorának. A vonzással szembehatva ez hozza forgásba a kozmikus anyagot, a világok fejlődésének kezdetén. Ez létesíti a nagy világködök nagy, belső üres tereit (a vonzás ellenkezően középre halmozná és sűrítené a köd tömegeit). A spirális ködöket taszítás hajtja kifelé világrendszerünkből. Miatta száguldanak közös ponttól széjjel egyes erős izzású csillagok. Miatta távolodnak egymástól lassanként a kettős csillagok. A vonzással szembeható változó taszítás a magyarázata némelyik kettős csillag feltűnően hullámvonalú pályájának. Miatta szétirányulók (divergensek) a sárga csillagok pályái, csoportjukon belül. Taszítás stabilizálja a Saturnus bolygó gyűrűit, ha csupán vonzás hatna rájuk, rég bolygójukra zuhantak volna. A bolygók pályáinak tetemes kisebbedését a szélső Neptunusétól a legbelső Merkúrig, hűlő napunk taszításának csökkenése okozta, egyik bolygója keletkezésétől a másikig. A bolygók és holdak mozgását azért nem lassítja megállapíthatóan az éter ellenállása, mert nem pusztán kezdősebességük (tétlenségi mozgásuk) van, amint ezt a newtoni rendszer tanítja, hanem két állandóan ható erő hajtja pályájukon, a vonzás és a taszítás, állandóan leküzdve az éter lassító hatását. És így tovább, az eddig érthetetlen jelenségek hosszú során át.
A taszítás vezetett rá engem arra is, hogy a bolygók pályáinak félátmérői közel egészszámok négyzeteinek arányában állnak egymáshoz. (Vonzás és taszítás a világegyetemben. 1918. 77-82. old.) Sommerfeld csak három évvel később fedezte fel ugyanezt a törvényt az atomok elektronjainál (Atombau und Spektrallinien. 1921.) Dittrich szintén 1921-ben találta meg a naprendszerben is. Sommerfeld eredményei vezették rá. (Astronomische Nachrichten. Kiel, 1921, 5113. száma).
Tételeim egyéb eredményeire nem térhetek rá ez alkalommal.
*
Számos új összefüggést tártam fel az eddig elmondottakban. Megadtam bennük a feleletet bevezetésül felvett kérdéseimre is. Örök körfolyamat megy végbe bennünk és körülöttünk, de ennek talán trilliószor nagyobb része esik az éter harmonikus végtelenségére, mint érzékelhető világéletünk diszharmonikus folyamataira. Hisz láttuk, hogy az éter tömegre is legalább trilliószor nagyobb világaink összességénél. A lelkünk kaleidoszkóp is, hárfa is, mert része a mindent elrendező és minden rezdülésre visszarezdülő világszellemiségnek. Ám azért a külső világ se pusztán lélektelen erők tusája. Érzékeink határainak fátyola mögött örök szellemi hatalmak léte szövődik. Az égi és földi világ nem csupán fény, árny, hő, vihar és csend kaotikus játéka. Az éter felé irányul minden érverése a létnek. Odahajtja a világok egyetemét - a vegyülés, lángolás, kihűlés vulkáni lázain és minden gyönyörökön, poklokon keresztül is - az elvesztett éteri harmónia vágya. Az ősi vágy, [*]
Mely a teremtés mámorában
A mindenségbe szétsugárzott
S a változások örök útján
Elindította a világot.
A vágy, mely volt s véget nem érhet,
Ősibb mint a halál s az élet!
*
[*] Nem vehetem itt tekintetbe dr. W. Nernst berlini professzor könyvét „Das Weltgebäude im Lichte der neueren Forschung”, amely évekkel idevágó (hátrább idézett) magyar könyveim és mintegy félévvel „Neues System der Astronomie” c. német könyveim után jelent meg. Nernst felteszi, hogy a világfolyamat nehéz, radioaktív elemek keletkezésével kezdôdik, de hogy fizikailag miképpen, arról semmitsem mond. Enélkül is feltétlenül hibás az elmélete. Ellenkezik égi színképelemzésünk eredményeivel s még a csillagok és napunk rengeteg sugárzásának megfejtésére sem alkalmas, amire Arrhenius is rámutatott. Még kevésbé lehetek tekintettel itt olyan német természettudósokra, akikkel nagyon is egyetértek, de akik bebizonyíthatóan fentidézett német könyvem hatása alatt írták azt, amivel egyetértek munkáikban. Egyeseket, akiknek munkája a plágiummal határos, be is fogok vádolni a szakkörök elôtt.
[*] Rétegek és szférák. 1918 Budapest. Pesti könyvnyomda r.-t. I. és II. kiadás.
Vonzás és taszítás a világegyetemben. 1918 Sopron. Röttig-Romwalter r.-t. kiadása.
Neues System der Astronomie nebst Lösung von 170 Problemen. 1921. A szerzô kiadásában.
Umrisse eines neuen Systems der Astronomie. Astronomische zeitschrift. Hamburg, 1921 októberi és novemberi számaiban.
Das Fundamentalgesetz des Weltalls. Astronomische zeitschrift. Hamburg. 1922 februári száma.
The mathematical construction of our Solar System. Sajtó alá rendezése folyamatban.
Rövidebb dolgozatok. (A hold mozgásának rendellenességei. A világegyetem kétneműsége. Weltuntergang oder weiger kreislauf? stb.) különbözô helyeken.
[*] Rétegek és szférák. 5. old.
[*] Rétegek és szférák. 21. old.
[*] Vonzás és taszítás a világegyetemben 64-88. old.
[*] „Vonzás és taszítás a világegyetemben” c. könyvem egész szerkezeti alapja.
[*] Neues System der Astronomie. 4., 5., 62. oldal.
[*] Vonzás és taszítás a világegyetemben. 109., 110. oldal. Das Fundamentalgesetz des Weltalls 9., 10. bekezdése.
[*] Rétegek és szférák 6., 60. old. Vonzás és taszítás. 53., 101. old.
[*] Vonzás és taszítás. 48-53. oldal.
[*] Vonzás és taszítás. 20., 57. old. Das Fundamentalgesetz des weltalls 10. bekezdése stb.
[*] Rétegek és szférák 8. old. Das Fundamentalgesetz des Weltalls 3. bekezdés. Rapszódia a halálról. nyugat 1923 szept. száma.
[*] Megmutattam indukcióim, hídépítésem évekig tartó utját, amely elvezetett itt összefoglalt tételeimhez.
A feltétlen dualizmus útja ez. Annál jobban meglepett a Nyugat január 18-ki számában Gál Vilmosnak „Egy új aetherelmélet kísérlete” c. dolgozata. Ennek új eleme tulajdonképpen nem is áll egyébből, mint itt összevont tételeim jókora részéből, de azt az utat, amely hozzájuk vezet, nem látjuk nála. Új axióma Gál Vilmos szerint az energiahatás elválaszthatatlan volta az anyagtól. Hatás nála is csak az energiából származhat, az anyag nála is tétlen. A gravitáció energiahatás számára is. Mindkettőnknél azonos az éter szubsztanciája a világokéval. Szintén rájön, hogy energetikailag kiegyenlített (harmonikus) az éter. Szerinte is az éter egyensúlyának megzavarása hozza létre a világokat s ezek idővel visszatérnek az éterbe. Mindketten szembehelyezkedünk Arrhenius ütközési elméleteivel. Ő is kizárja a hőhalált. Számára is mindennek ősforrása az éter, amely maga a mindig megújuló élet. Szerinte is egyensúlyi állapot körül ingadozik a világűr állománya. Szintén elkülöníti az időről való fogalmainkat az éter időtlen harmóniájától (időileg is „nyugvópont” voltától).
Csakis egy pontban térünk el, de ez az eltérés még rejtélyesebbé teszi meglepő egyezésünket. Abból a feltevésből indul ki Gál Vilmos, hogy az anyag tisztán energiából épülne s a második - szerinte is talán valószínűbb esetet, hogy az anyag egy ősformából az energiák behatása alatt fejlődne, csak néhány megjegyzésben veszi figyelembe. Tehát energia alatt tisztán energiát ért ő is, az anyag szerinte is tétlen. Ebből a tiszta energiából (vagyis örök mozgású, egynemű lényegből) jut el a kiegyensúlyozott éterhez, örök körfutású létfolyamathoz stb., pedig ez az út másfelé vezet, az eddigi fizika zsákutcáiba.
Csak egyféle elfogadható magyarázatát találom a rejtélynek. Gál Vilmos nem olvasta előzőleg szakkönyveimet, de valószínű, hogy olvasta a Nyugatban 1922. karácsonya óta megjelent néhány dolgozatomat, amelyben szintén előfordult fenti tételeim lényege, csakhogy részletesebb kielemzés, levezetés nélkül. Ottani mondataim elmosódhattak emlékezetében mint mondatok, de megmaradhattak, mint latens gondolatok. Utólag önkéntelenül hathattak rá ezek a kész eredmények, amelyek megvoltak a Nyugat-ban, de nem ismerte és nem találta meg a hozzájuk vezető utat, amely nem volt meg a Nyugat-ban.
Dolgozatának szerinte új elemeit mind megtaláljuk munkáimban. Rá kell mutatnom erre, különben az a gyanú érhetne ezutáni írásaimnál, hogy rendszerem alapjait Gál Vilmos dolgozatából vettem kölcsön, forrásom megnevezése nélkül.
[*] A Nyugat 1911 április 16-i számában.