Öcsém
szerző: Kosztolányi Dezső
Az én öcsém mostan katona a határon,
A szerb hegyek mentén Ferenc József bakája,
Szívdobbanásommal mérek fel minden éjet
Lámpákat gyujtok és így gondolok reája.
Ezer szurony között, szekerek éjjelében
Az ő szeme ragyog, kiáltó-ismerősen.
Ki tudja merre néz, ki tudja, hol világít
Sok százezer szem közt? - nem tudja senki, ő sem.
Öcsém, én kisöcsém a háború zajába
Egy csókot küldök én, a lőporfüstbe: versem,
Hogy érezd a bátyád, gondolj játékainkra,
Ragyogj, kis hős, ragyogj és a lelked nevessen.
Emlékszel édesem a játékháborúnkra,
Mint villogott kardunk és porzott a határdomb?
Ugy-e ma is csattog a kard és döng az ágyú,
S a véres trombita ma is trara-trará-t mond?
Mert téged hivlak, Kard, kisgyermek drága Kardja,
Játékos ismerős, ragyogjon régi pengéd
A nyári dombokon s hogy az öcsémre fordulsz,
Ismerd meg édesen és légy hozzája gyengéd.
Jó Puska ne feledd, hogy gyermekpuska voltál
Egykor az ő kezén s ha forgatnak a szerbek
Tagadd meg önmagad, nevess barátaidra,
Légy játékpuska csak, légy te is újra gyermek.
Ami golyó kiszáll, száz angyal fogja össze,
Mint röpködő lepkét, kacagjon fel az élet,
S te Isten, akiben gyermekkoromba hittem,
Hajolj le csöndesen és védd meg az öcsémet.