Ó, esti indulások...
szerző: Havas Gyula
Ó, esti indulások magános, halk utakra
Ó, ignóták, kik szűzen ragyogva ellebegtek,
Szívem, e rongyolt zászló, int bókot lengve nektek,
Kik elnéztek futón s kacéran és kutatva
Én mélylő szemeimbe, e zengő, bús kutakba,
Ó, esti, esti nők!
Ó, esti rest idők, ó, enyhe, renyhe léptek...
A messzi tűzfal fájón, fehéren felmered
S a messzi, meggyötört fák vérzik szerelmedet,
Nap, bíboros király, ki pártájuk letépted
S a Messze szűz ködét már bontja kéjre lépted.
Ó, esti, esti táj!
Ó, esti rest király, kit vágyak vetnek, űznek,
Ó, honnan jöttem én, ó hova visz a holnap,
Száműzöttjét a nincs-birodalomnak?
Ez édes nők közül, kik láncra vernek, fűznek,
Hűs-forró teste lánynak, egynek, szűznek
Remek gyümölcsül húll-é én meddő két karomnak,
Ó, jön-e ezer éj még s bús ágyat vetni hágy?
Ó, esti, esti vágy!
Ó, festi, festi lágy, ezüstös kék színekkel
A hold, a méla művész, a fákat és eget,
Felnyílt szívembe: tört tükörbe nézeget...
Ki játszik este így a téveteg szivekkel,
Hogy vérezzünk és daloljunk, hogy éljünk, ó, kinek kell?
Ó, élet: esti út!
(1912)