Évszámolvasó
szerző: Somlyó Zoltán
Ezernyolcszáznyolcvankettőben születtem nyáron én
és azóta egyre, egyre az életem várom én.
Nyolcvankettő júniusban, Drávaparton, Domborún,
hol a legszebb rózsa nyílik, hol a legszebb lomb borul.
Ezernyolcszáznyolcvankettő: első évem be fakó!
Kis fürészgyár rossz zugában voltam vaksi kis lakó!
Tulipános udvar mélyén hulltak első könnyeim
magyar földnek horvát kéztől boronált göröngyein.
Ezernyolcszáznyolcvankettő: pályám olcsó gyolcs vala;
nyári hőben altatott el horvát dajkám korcs dala.
Nyári hőben búsan néztem, könnyezve és reszketőn,
hogy egy sötét macska mászkál szembe fönt a háztetőn.
Aztán történt: hideg éjben zápor verte az ereszt.
A kis templom magos tornyán el is ferdült a kereszt…
Ritkaság ez – mondották a szelíd parasztasszonyok –
zsidó asszony halálára hogy a kereszt megforog…
Zimankóval terhes telek jöttek és szaladt a szán.
Majd meg nyári hőben napfény villant a dolgos kaszán.
Mákvirágok érésében jaj, de mennyit jártam én!
életemre, mely oly bús lett, jaj de mennyit vártam én.
Mire vártam? Nőre tán?… Vagy csókra csupán?… Nem tudom.
Másik évben újra halál: meghalt egyik kishugom.
Azt se tudom, mi bántotta, azt se tudom, mije fájt;
szakasztott, mint édesanyja, meghalt egyszer éjféltájt.
… Szörnyű, szörnyű év: ma lettem éppen harminc éves én.
Most letészem fáradt tollam, tovább nem írom mesém.
Mi vár még rám, ne firtassák ihlett szemü váteszek…
Kétezerszáztizen… huszon… anyám sirján gyep leszek.