Évek múltán

Évek múltán szerző: Gustav Falke, fordító: Kosztolányi Dezső

Künn a mezőkön már sötétül,
    a telt hold fázva kél,
a hallgató erdő ölébül
    borzongva fúj a szél.
 
Egykor oly boldogan szerettem
     az éjet, a magányt,
fukar napokra a szívemben
     őrzöm még kincs gyanánt.
 
Most álmodom a régi álmot,
      a halk ábránd kikel,
a vén fán szél sóhaja száll ott,
      mozdul a régi hely.
 
 Mennék, ki a mezőkre készen,
      a régi úton át
és zárt szemekkel is megérzem
      a holdfény mosolyát.
 
És szellői a hűvös éjnek
      arcomba lengenek
s a régi csillagmécsek égnek
      csüggedt fejem felett.