Ének az egész világnak
szerző: Dsida Jenő
Aki látott is néha engem, felejtse el az arcomat, aminthogy
én is elfelejtem: hitvány, homályos karcolat, melyen át-áttetszőn
keresztül-villan az arc igazi rajza s néha ibolyafény is rezdül,
rajzos betűk mögül kirajzva.
Csak egy a fontos, ez a fontos, amit kiírtam és kisírtam és ami
megmozdult bolondos szívemben, e tavaszi sírban, s megmozdult és
támadva támadt, kikiáltva, hogy új világ van s új rend van a fakóra
fásult, oszladó testű vén világban.
Alkonyatok és hajnalok cserélik egymást. Mind erősebben érzem,
hogy én nem vagyok külön. Csak örök acél van és örök kovács és a cél:
összeverődni a természet áldott rendje szerint. S akkor szökken a
szikra és suhog a szél s a szél tovaszökkenti a szikrát, száraz fűbe,
zörgő csalitokba, szomjas erdőkbe és így lobban fel ropogva az eget
aranyozó, isteni tűz.
A füstje drága, tiszta füst, amint a napsugár ölébe vágyón
felillan: színezüst fonállal csillagok körébe fonódik és piros szívek
panaszát kék illatba fonja s már nem ropog, már nem sziszeg, csak
úszik, mert az ég bolondja.
Testvérek, szerelmese vagyok a világnak, amelyből vétettem s
amelybe visszatérek: ájultan élek, mint a fán a kérgek alatt a
barnafényű féreg. A föld aranymámorba pólyál, mint jó anyám fehér
keze s a holtsugarú, szende holdnál kristályos lesz e kék zene.
Ki madarat kínoz és bogarat öl, minden ízével engem átkoz s aki
tébolyultan harmatos virágot csókol: engem ölel magához.
Káprázatos aranytetők fölött a karom messze nyúlik s villognak
lent a nagy mezők, villog a világ időkön túlig.
Itt vagyok én, itt vagyok én, eremben hangos, friss haranggal,
indulóval és dythirambbal! Itt jövök én, itt vagyok én és itt
vannak a társaim, velem vannak a társaim, mind éhesen, mézédesen,
erős-huszonkétévesen és úgy kérdezzük a jajgató világtól:
- Hát van valami, ami lehetetlen?
Van valami, amit nem lehet merni;
Van valami, amit nem lehet akarni?
Most mi jövünk. S a mi jövőnk terül ki csillogón a napra, hogy sarjat
hajtson itt a tönk és új legyen itt mától fogva az ember szava és
keresztjük könnyű s ne lássunk senki mást, csak szeretőt és mától
kezdjük újra az időszámítást! - Új hitek, új szó, új fogalmak, új
boldogság és új jelek: Történelem. S a tiszta falvak során megújult
emberek!
Nekem higyjetek, senki másnak! -: Olyan végtelen nagy a tér
s minden köbcentiméter helye új lehetőség. Visszatér a végtelen
szívünkbe is, amely bár sokat vétkezett lent egyben kitart végsőkig
is: nem ismeri a lehetetlent.
S ha néha visszajár szavamba kísérteni a régi szomorúság, ne
hallgassatok rám! Olyan az, mint ha győztes tavaszi éjszaka: felénk
csap a hullott, tavalyi lombok édes-kesernyés oszló illata.