Életutaink
szerző: Gárdonyi Géza
Étetutaink...
Homályosak, mint a földbe került üveg. Régi fehérségüket, fényüket szenvedéssel kapjuk vissza. Innen van, hogy a földi életre ember embertől születik. A széthullt láncszemeknek összekapcsolódása ez. Kinézzük magunknak a más élőket és a szívükhöz kapcsolódunk. De mert a jövendőt nem tudhatjuk előre, az előre megvizsgált jellemek és körülmények olymódon változhatnak, hogy életünk elhibázódik. Akkor aztán ujra meg ujra kezdjük a testi életet.
De meröben elhibázott élet nincsen. Mindenki magával hozza az előbbi testi életekben szerzett erőket. Lám a kis almamagban is benne van, hogy szercsika lesz-e vagy síkulai vagy pedig aranyparmén. Mink ha nem is tudunk erről, a hajlamaink szerint fejlődünk és csak érett korunkban vesszük észre, hogy micsoda erők lappangtak bennünk már gyermekkorunkban.
Az is elhibázása az életnek, ha minden munkánk és gondolatunk a vagyonszerzés. Gyűjtünk először azért, hogy a hét sovány esztendőre meglegyünk Gyűjtünk aztán, hogy bőségben éljünk, azután hogy gyermekeinknek ne kelljen dolgozniok, s még azután is gyűjtünk, mert megszoktuk, mert a célt elfelejtettük. Már nem azért gyűjtünk, hogy éljünk, hanem azért éljünk, hogy gyűjtsünk. És gyűjtünk, gyűjtünk: nincs semmi gondolatunk, semmi vágyunk, cselekvésünk, csak a gyűjtés, a pénz-szaporítás. Végre a halál lerántja a kezünket a pénzes zacskóról.
- Helyesen élt-e az ilyen ember?
Az élet munka, de az ember nem hörcsög. Az élet célja: fejlődés a tökéletesség felé. A munka csak lépcső. A templom feljebb van. Aki céltalanul, vakon megyen a lépcsőn, falba ütközik. S a mi lábunk járja-e a gyermekünk utját is? Ahogy a mi életünk egyik feladata a munka volt, az utánunk következő nemzedéknek is az lesz. Mi végezzük el az ő munkájukat is? Oda akasszuk az almát a csemetére, s azt mondjuk neki:
- Sohse fáradj a gyümölcsözéssel lelkem, íme mink már helyetted is gyümölcsöztünkl?
Hát mármost ő mit csináljon?
Az ember vagy épít vagy rombol, de cselekednie kell.
Ha a mi utódunk is az utódoknak él, ő is elvesztegeti a maga életét. Ha nem él az utódoknak, rombolni fog: pazarló lesz, kártyás, lófuttató, puskahordozó, cigányozó, verekedő szóval: - előkelő ember. Ritkán történik, hogy az ilyenek uj teret találnak a cselekvésre.
Ti tehát dolgozzatok: szántsatok, vessetek, arassatok. De bűn lenne annyi magot összehalmoznotok, hogy az utódoknak se szántani, se vetni ne kelljen! Amint meg van az ínség ellen a biztosíték, fordítsátok gondotokat a lelki életetek fejlesztésére. Címeretek ne az aranyborju legyen, hanem a rab gólya, a nyírott-szárnyu, Földhöz leláncolt angyal, amint fölfelé méláz.