Élet gyökerében
szerző: Bányai Kornél
Arcom körül hordozom a tájon, mélyen élő, ismerős
mezőkön, tejszagú rögön, gyökerek átható illatában
s kit új egek alá vetett az embert arató sors -
fákban, kőben, változatlan arcokban s a szőlős dombok
szelíd hajlásában önmagam most újra megtaláltam.
Megtértem itt magamhoz, mégiscsak élek, megvagyok,
dús valóság életem, rögben fogant s mint búgó torony szárnyal
lövész árkok és barakkok sírjában élet csúcsait
jelentő síkokon s én lettem minden itt: rozsdálló, büszke vár,
első szerelmek, szőlők ormából repdeső madárdal.
Jó itt bolyongni, mély utak hűsében, fák alatt itt érzem egyedül
hogy tovább mozdultam: érett gyümölcse tűzvészes nyaraknak,
halált és életet hozó csatáknak - hogy íme áll a régi táj,
fűzek leányos karjukat lóbázzák felém s az enyhe dombokon
most is mint régen egy mozdulattal vetnek és aratnak.
Mégsem vagyok kisértet s öreg rögökhöz bújva: jó anyámhoz,
csöndesen nagyot nyújtózok s napjaim kezemben tartom.
Testembe élet bő erős ízei robognak és sorba csókolom,
kiket elhagytam s újra megtaláltam: édes testvéreim:
a vén tájban és arcomban reszkető sok gyermek arcom.