Árpád Zalán ellen
szerző: Vörösmarty Mihály
"Napjaid oly szomorúk, mint a felhőbe borult ég,
Fegyvereid közt is bánatnak eredve fogyasztod
Életedet, szép birtokodat, s így híred enyészik.
Meddig fogsz, o fejedelem, vesztegleni? meddig
Szenveded a raboló magyaroknak terjedezését.
Karjaid a harcban nem gyengék kardot emelni,
És suhogó nyilaid villámként messze röpülnek.
Mink sem forgatjuk gyáván vasainkat utánad.
Szólj bár, s eltisztúl tájunkról dölfe hadával
A jövevény Árpád: gerelyen fog vére pirulni."
Egy bátor bolgár fellengős lelke hevében
A lobogó tűznél széles pajzsára terülve,
Fejdelméhez emígy szólott a Tételi síkon.
A búlepte Zalán, Alpár ura, gondba merülten
Hallá dombjáról; s haragos mozgásra hevültek
Tagjai, s dárdáját emelintve az égre sohajtott.
Lángra kapó mérgét nevelé a csalfa görögség,
Mely a bolgárokkal együtt jött víni segédűl.
Haj! s nem tudta, hogy őt a fényes támadat ormán
Kelt zivatar zuhogandja körűl, és sírba taszítja
Hogy, mikor itten majd honnjától messzeszakadván
Vérében fetrengve terűl a Pannoni sikra,
Várt diadal zengése helyett küld vissza sohajtást.
Hah! de ki táboroz ott? villogva, csörögve vasában.
A Tisza mentében mely nép gyűl ellened Alpár?
Párduca vállairól, oldalról tegze simúl le,
Paizsa erős, s ez alatt döntő nagy melle erősebb.
Arca vidám, szeme tűz, zivatar szava, gyors keze villám,
Mely rezgő buzogányával vérontva csap, öl, dönt.