Árpád
szerző: Csokonai Vitéz Mihály
vagy a magyarok megtelepedése
Rettentő hadakat, vért és egy nemzeti szörnyű
Bajnokot éneklek s a bús hadak istene bátor
Hét fő hadnagyait, kik a maga lakta helyéről
Egy isten vezetése alatt bújdosni kiindúlt
S mind főldön, mint a vizeken, mind ellene támadt
Harcaiban nagyokat szenvedt európai legszebb
Nemzetet a Pannon boldog mezejére vezették!
Mint a cserje között a tőlgy, mint a kiderűlt éj
Apró csillagi közt a hold, úgy fénylik ezek közt
Nagy születésével s felséges tettei méltó
Fényivel a szörnyű Árpád - az az isteni férfi,
Akinek áldja porát még a késő maradék is.
Sok történeteken kellett neki menni keresztűl.
Sok hadakon kellett fecskendeztetni ki vérét,
És bár a vezető isten maga tette vezérré,
S bár derekán viselé az erős hadak istene búsúlt
Fegyvereit, mégis csak alig győzhette halandó
Vállaival szörnyű bajait, míg megtelepíté
Nemzetit, - a legjobb főldön, - míg rendele törvényt
S alkota oly nemes alkotmányt, melyben az időnek
Szennyei közt az ő fényes maradéki ragyognak.
Míg szentegyházat s óltárt építe vezérlő
Isteninek s a megrettent Európa határi
Megrázásával nagy lelkű nemzete fényét
A ragyogó napnak méltóságáig emelte,
S Istentől azt nyerte, hogy a kék északi sarkon
Nemzete drága magyar neve csillagfénybe ragyogjon.
Nemzeti tűz! Te magyar lélek! Haza tiszta szerelme!
Boldog Hélikonunk szent szűzei, melyek az édes
Hanggal hódító érzést egyelítetek öszve!
Jóltévő magyarok-kegyes-istene! akit Etelka
Így nevezett, s mind, mind, édesség isteni! mind, mind
Hintsetek e csendes s árnyékos vőlgyre világot,
Amelyben Múzsám koszorúját hajnali tépett
Rózsából most fűzi vitéz bajnokja fejére.
A ti lehelletetek jól tévő életet árúl!
Ott, ahol éneklek, csendes szellőcske lebegjen!
Balzsam- s rózsaszagok fújják a barna homálynak
Árnyékit, leskődjön az est mosolyogva szemembe,
S mennyei mézetek egy epedő bús fűlemilének
Édes jajja között a szép íz gyenge tejével
Lepje meg a híves forrást, hogy majd mikor egy kert
Gallyas bóltja alatt, ahol a fényes Buda vára
Talpait a gőgös habokon úszó Duna nyalja.
Más részről pedig a szerelem s a pannoni múzsák
Szentelt berke vagyon, s élesztő mennyei kútjuk,
Ott, ahol a mesterség s a természet is Orczyt
Tiszteli, ott mikor egy szirten énekli vitézét
Múzsám s a hold fénye alatt epekedve zokogja
A megavúlt emlékezetet, - legyen éneke édes!
A Ti mosolygástok kezes is s nekem életet ígér.
- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -
Rövid kritikai rajzolatja egy nagy magyar epopoeiának,
melynek neve: Árpád, vagy a magyarok megtelepedése
I. könyv. Árpád Lebedin mellett megverettetvén a pacinacitáktól,
Szabolcs és Bors vezér-hadnagy barátival szaladásnak indúl. Egy
csillagba őltözött istenasszony Hálic felé igazítá őket; oda
mentek, először esméretlen idegeneknek adták ki magokat, de midőn
a fejedelemnétől megtudták, hogy a fejedelem az Attila országát
visszaszerezni jövő magyarok eleibe ment ajándékokkal, akkor
kijelentették magokat, hogy ők is azok közűl valók, de ők Lebedinnél,
az Előd vezérsége alatt, kevés számmal lévén, a pacinacitáktól
megverettek stb. A fejedelemné igen szívesen fogadja.
Ezt majd álomlátásokkal s egyebekkel ékesítem.
II. könyv. A fejedelemné kívánságára Árpád nemzete
történeteit beszéli el a Lebedinnél való csatáig. Nevezetesen: hogy
ők legrégibb nemzete a világnak, hogy Attila az ő nagyatyjuk, hogy
neveztettek ők magyaroknak és chasaroknak, hogy csalogatta őket egy
esmeretlen isten, az ő nagyatyjuk főldjének visszavételére, hogy vette
rá az útra, hogy indúltak ki, micsoda ceremóniákkal éltek, hogy jöttek
az Etel vizén keresztűl, hogy tanyáztak a Tanaisnál, mint telepedtek
meg a Boristenesnél és mint áldoztak ott, mint voltak ott három
esztendeig a chasarok szomszédságában s hogy indultak Kióv felé és
mint vették meg Kióvot.
Itt a scytha antiquitások fognak illettetni, amennyire csak lehet.
III. könyv. A fejedelemné nagyon becsűli Árpádot. Árpád az
atyján, barátin, szeretőjén, a maga gyalázatján, népe kárán, a népnek
napkelet felé való visszaűzettetésén kesereg éjjel magában. Bors egy
szeretőjét siratja, aki a pacinaciták által elkergettetett a többivel
napkelet felé. A magyarok Kióv felől megérkeznek Hálicba, az elejekbe
ment fejedelemmel; nagy pompával; örűlnek, hogy Árpádot, Szabolcsot és
Borsot ott kapták; áldoznak, ünnepelnek; az egész tábor és a háliciak
mint vígadnak. Kérik Árpádot, hogy a lebedini megverettetését beszélje
elő etc.
IV. könyv. Árpád beszéli, hogy amint Kióvtól, a többi
magyaroktól, az Előd tábora a Boristenes mellékének megvételére
elkűldetett, ott mint vendégeskedtek, mint lepték meg a pacinaciták,
hogy azok egy nemzetből lévén velek, miért támadták mégis meg, mint
vágták kétfelé az ő táborukat - mint nyomták vissza napkelet felé
az ő táboruk nagyrészét, s mint verték meg a kisebb részét, úgyhogy
kevés maradt belőle, a megmaradtak mint vonták magukat az Etelközre;
mint szaladtak ők el, és egy istenasszony mint vezette őket Hálicba.
Álmos megköszöni a fejedelemnének fiához és hadnagyihoz való jóságát:
barátsága a háliciakhoz, bánatjok az elmeneteleken. Kádár vígasztalja,
hogy a vezető isten el nem hagyja etc.
V. könyv. Egy hónapig Hálicban való múlatások. Játékjaik.
Árpádnak magaviselete etc. Szerelme. Onnan való elindúlások, útjok
Munkácsig: ott egy hónapig való múlatások. Árpádnak házassága.
Itt a magyarok antiquitási a házasságban bejönnek.
VI. könyv. Ungvárnak megvétele. Laborc esete. A chasarok
vagy császáriak követsége a magyarokhoz. Álmosnak látása. Kádárnak
látása. Árpádnak fejedelemmé való tétele. Az esküvésnek újra való
megerősítése.
VII. könyv. Árpádnak esztendeig a Bodrogközön való múlatása,
a Retel és Tarcol kémlelése. A Bodrogparton egy patak (Sárospatak)
mellett a múzsáknak eleikbe való menetelek és aziránt való kérelmek,
hogy engedjék meg őket ezután is ott lakni. Azoknak tett felelete
Retelnek. Tuhutumnak és Szabolcsnak Mén Marót ellen való kűldése.
Szabolcsnak szerelme, szeretőjének Lyányváron való megölettetése a
tótok által, azon való bánatja, bosszúállása és egy isteni jövendőlés
afelől, hogy az a rész az ő nevéről neveztetik, hogy maradéki igaz
magyarok lesznek örökké, s az ő fogadása. Hadadon a hadak istenének
való oltár építése. Gád és Gelus megverettetése s azon főldnek
elfoglalása etc.
Ez igen szép darab lesz.
VIII. könyv. Árpádnak Zalánhoz való ajándéka, annak minden
birtokának elfoglalása. Borsnak vitéz tettei: Borsod és Bars várának
építése; neki tett jövendőlések. Zoltánnak Zsolton való születése. A
magyarok öröme.
IX. könyv. Árpádnak Csepel szigetébe való menetele. A
pusztaszeri első diéta. A törvények és a nemzeti alkotmány etc.
Itt a magyar fundamentális törvények béjönnek.
X. könyv. Árpádnak az Attila várába való menetele, ott és a
Nyúlak szigetében való múlatása. Isteni látás a végzés tükörszobájában,
maradékáról egész a mostani időig.
Itt valami csak méltóságos a magyar nemzetben, mind fogja látni Árpád.
XI. könyv. Pannoniának elfoglalása. Mén Marótnak leánya
iránt Árpádhoz való követsége, az etelközieknek kiverettetése stb.
XII. könyv. Az országnak nagy innepe. A világosi szentegyház
felszentelése, a törvények kihirdettetése, az isteneknek áldása. Itt
a magyarok istene, az ő vitézségükért, megmutatja, hogy a magyarok
első betűjét éjszakon csillagból csinálta ki. A múzsák kérni fogják
a magyarok istenét, hogy engedje meg nékik magyar nyelven énekelni,
de az isten a végzésre haragosan tekintvén, kilencszáz esztendőn
szomorúan nézett keresztűl, a tizediknek pedig elejére elmosolyodott.
A múzsák is szomorúan és némán néztek azokon keresztűl, a tizedik
elejére pedig ők is mosolyogtak s akkorra előre énekeltek a magyarok
istene dícsőségére. S e lesz vége.