Veronában
szerző: Oscar Wilde, fordító: Kosztolányi Dezső

Királyok lépcsején fölbandukolni
nehéz a számüzöttnek, míg felér
és jaj be sós szájamnak a kenyér,
mit az Eb dob, milyen keserű holmi.

Inkább elestem volna harcba s holmi
városkapun színezné főm a vér,
mint élni itt, hol annyi a ledér
s megrontani a lelkemet pokol hí.

Átkozd meg Istent s halj meg: ez maradt,
az Isten itt felejtett, a szegényét,
arany városban, örök nap alatt.

De csönd: a tömlöcrácson átragyog,
mit senki sem vehet el és enyém még,
szerelmem és ott fönn a csillagok.