VI. A küzdő egyházban kétféle emberek vannak, t. i. jók és rosszak.
Továbbá a küzdő egyházban kétféle emberek vannak, jók és gonoszok: és pedig a gonoszok azok, akik ugyanazon szentségekben részesülnek, ugyanazon hitet is vallják, mint a jók, de életük és erkölcsükre különböznek; jóknak pedig az egyházban azokat mondjuk, akiket nemcsak a Ilit megvallása és a szentségek közössége, hanem egyszersmind a kegyelem lelke és a szeretet kapcsa fűz és köt egymással össze, a kikről mondatik:[1] „Ismeri az Ur övéit”. Sejthetik ugyan az emberek is bizonyos hozzávetésekből, kik azok, a kik a jámbor emberek ezen számához tartoznak; de biztosan legkevésbé sem tudhatják. Azért nem kell azt gondolnunk, hogy Krisztus, a mi Üdvözítőnk az egyház ezen részéről szólott, midőn minket az egyházhoz utasított[2] és megparancsolta, hogy engedelmeskedjünk neki. Mert, miután ez ismeretlen, ki tudhatja bizonyosan, hogy kinek ítéletéhez kell folyamodnunk és kinek tekintélye előtt meghajolnunk? Jókból és gonoszokból áll tehát az egyház, miként ezt mind a sz. Könyvek, mind a sz. férfiak iratai bizonyítják. Ezen értelemben hangzanak az apostol ama szavai:[3] „Egy test és egy lélek”.
VII. Az egyház látható, és mind jókat, mind roszakat foglal magában.
Az egyház pedig ismeretes és a hegyre épitett városhoz hasonlít, a mely minden oldalról elénk tűnik: mert, miután neki mindenki engedelmeskedni tartozik, kell, hogy azt mindenki megismerje. Nem is egyedül jókat, hanem roszakat is foglal magában, miként sok hasonlatban tanítja az evangélium: úgymint: midőn a mennyek országát, vagyis a küzdő egyházat, hasonlónak[4] mondja a tengerbe eresztett hálóhoz; vagy „a földhöz,[5] a melybe konkoly vettetett”; vagy a szérűhöz,[6] a melyben a gabona a pelyvával együtt van; vagy „a tíz részint okos,[7] részint oktalan szüzekhez”. De már sokkal előbb is „Noé bárkájában”,[8] a melyben nemcsak tiszta, hanem tisztátalan állatok is voltak, feltaláljuk ezen egyháznak ábrázolását és
