fán győzte meg első szülőinket, a keresztfán győzetett le Krisztus által. E tekintetben több okot lehet felhozni, melyeket a sz. atyák bővebben tárgyaltak, annak megmutatására, mily illő volt, hogy Üdvözítőnk épen a kereszt-halált szenvedje. Azonban említse meg a plébános, hogy elég, ha a hívek hiszik, hogy a halál e nemét azért választotta az Üdvözítő, mivel az emberi nem megváltására csakugyan legalkalmatosabb és legillőbb volt, valamint bizonyára egy sem lehetett rútabb és méltatlanabb. Mert a kereszt-halál a pogányoknál mindig utálatosnak, gyalázat és szégyenteljesnek tartatott, valamint Mózes törvényében is[1] „átkozottnak mondatik, ki a fán függ”.
V. Krisztus kínszenvedésének történetét gyakrabban kell felújítani a nép előtt.
A plébános ezen ágazat történetét, melyet a sz. evangélisták a legszorgalmasabban adnak elő, se mellőzze, hogy a hívek ama titoknak legalább főbb fejezeteit, melyek hitünk igazságának megerősítésére szükségesebbeknek látszanak, ismerjék. Mert ezen ágazaton, mint valamely alapon nyugszik a keresztény egély és hit és ha ez erős, minden egyéb szilárdan áll. Mert ha valami nehézséget szül az emberi elmének és felfogásnak, bizonyára a kereszt titka mindenek közt a legnehezebbnek látszik és alig foghatjuk föl, hogy üdvünk a kereszttől és attól függ, ki értünk a keresztre feszittetett. De ebben az apostol tanítása szerint Isten különös gondviselését csodálhatjuk. Mert „mivel hogy az Isten böleseségében meg nem ismerte Istent a világ az ő bölcsesége által, tetszett Istennek esztelenségnek látszó tanítás által üdvözíteni a hívőket”. Azért nem kell csodálni, ha a látnokok Krisztus eljövetele előtt, az apostolok pedig az ő halála és föltámadása után annyira iparkodtak meggyőzni az embereket, hogy ez a világ megváltója és őket a megfeszített hatalma és akarata alá vetni. Azért az Ur, mivel semmi az emberi elme felfogásától távolabb nincs, mint a kereszt titka, mindjárt a vétek után nem szűnt meg soha, mind jelek, mind a látnokok jövendölései által Fiának halálát kijelenteni. És hogy a jelek közöl csak néhányat érintsünk, először Abel, ki fivérének irigysége által megöletett, azután Izsák áldozata, továbbá a bárány,
- ↑ Moz. V. K. 21, 23.
