meggondolására Istennek mint azok szerzőjének hálát adjanak; másodszor, hogy az alázatosságnak eme kitűnő és kiváló példáját utánzás végett állítsa szemeink elé. Mert mi lehet ránk nézve hasznosabb és lelkünk kevélysége és gőgjének elnyomására alkalmasabb, mint annak gyakori megfontolása, hogy Isten annyira megalázta magát, hogy dicsőségét az emberekkel megosztotta és az emberi erőtlenséget és gyarlóságot felvette; hogy Isten emberré lesz és az embernek szolgál ama legfőbb és véghetetlen fölség, „kinek intésére”, mint az irás mondja, „az ég oszlopai reszketnek és félnek”[1] és hogy a földön született[2] az, kit az angyalok az égben imádnak. Alit kell tehát, midőn az Isten ezeket mi értünk műveli, mondom, mit kell nekünk, hogy kedvében járjunk, cselekednünk? mily örömmel és készséggel kell az alázatosság minden kötelmeit szeretnünk, elvállalnunk és teljesítenünk? Gondolják meg a hívek, mily üdvösen oktat bennünket a született Krisztus, mielőtt egyetlen szót ejtene. Születik mint szegény; születik mint jövevény a szálláson; születik silány jászolban; születik tél közepén; igy ír ugyanis sz. Lukács:[3] „Lőn pedig, midőn ott valának, elérkezék az idő, hogy szüljön és szillé az ő első szülött fiát és betakará őt pólyákba és a jászolba fekteté, mert nem vala helyük a szálláson”. Foglalhatta volna-e az evangélista még csekélyebb szavakba az ég és föld összes dicsőségét? Mert nem azt irja, hogy nem volt hely a szálláson, hanem hogy annak számára nem volt, ki mondja:[4] „Enyém a föld kereksége és annak teljessége”. Ugyanezt más evangélista is bizonyítja:[5] „Tulajdonába jöve, de övéi be nem fogadták őt”. Midőn a hívek mindezeket szemügyre vették, egyszersmind gondolják meg, hogy Isten erőtlen és gyarló testünket azért akarta felvenni, hogy az emberi nemet a méltóság legmagasabb fokára emelje. Mert az az egy is eléggé bizonyítja az embernek kiváló méltóságát és jelességét, mely neki Isten kegyelméből adatott, hogy ember volt az, ki egyszersmind valóságos és tökéletes Isten; úgy, hogy mi avval dicsekedhetünk, hogy Isten fia csontunk és testünk, mit ama boldog szellemek nem tehetnek, „Mert az angyalokat”, mint az apostol írja,[6] sehol sem fogta fel, hanem Ábrahám ivadékát felfogta”. Ezenkívül vigyáznunk kell, hogy legnagyobb kárunkra ne történjék
Oldal:Trienti Káté.pdf/54
A lap nincsen korrektúrázva
