bizonyítja az angyal szava, ki először hozta e világnak a legboldogitóbb üzenetet, midőn mondá:[1] „íme nagy örömöt hirdetők nektek, mely leszen minden népnek”; továbbá könnyen érthető a mennyei sereg énekéből, melyet az angyalok zengtek: „Dicsőség a magasságban Istennek és a földön békesség a jóakaratu embereknek”. Itt kezdett teljesülésbe menni egyszersmind Isten, Abrahámnak tett ama legfenségesebb ígérete, kinek mondatott,[2] „hogy egykor az ő magvában minden nemzetek megáldatnak”. Mert Dávid királytól származott Mária, kit igazán Isten anyjának hirdetünk és tisztelünk, mivel azon egyént szülte, ki Isten és ember volt egyszersmind.
VIII. Krisztus nem született a természet közönséges rende szerint.
De valamint maga a fogantatás a természet rendét egészen fölülmúlja: úgy a születésben csak istenit kell szemlélnünk. Azonfölül, a minél csodálatosabbat mondani vagy gondolni sem lehet, anyától születik az anyai szüzesség minden sérelme nélkül; és mikép azután a zárt és lepecsételt sírból kijött és[3] zárt ajtókon a tanítványokhoz bement; vagy, hogy attól, mit a természetben mindennap látunk, el ne térjünk, mikép a nap sugarai az üveg tömör anyagát áthatják, de össze nem törik, sem semmikép meg nem sértik: mondom, hasonló, sőt fönségesebb módon jött ki Jézus Krisztus az anyai méhből, az anyai szüzesség minden sérelme nélkül, úgy, hogy az ő sértetlen és örök szüzességét a legméltóbb dicséretekkel magasztaljuk. Ez pedig a Szentlélek ereje által létesült, ki az anyát a fiu fogantatása és születésénél úgy segélte, hogy neki termékenységet is adott, örök szüzességét is megőrizte.
IX. Krisztus jogosan mondatik második Adámnak és Mária második Évának.
Az apostol Krisztus Jézust néha „utolsó Adámnak”[4] szokta nevezni és az első Adámmal összehasonlítani; mert valamint az elsőben minden ember meghal, úgy a másodikban mindnyájan életre támadnak és valamint Ádám a természet rendét illetőleg
