nyilatkozik az apostol: „Azért ne legyetek oktalanok, hanem értsétek meg, mi az Isten akarata.”[1]
XII. Mi a harmadik kérés értelme?
Midőn tehát kérjük: „Legyen a te akaratod,” a mennyei Atyától mindenekelőtt azon képességet kérjük, hogy az isteni parancsoknak engedelmeskedhessünk s neki szentségben és igazságban szolgálhassunk minden napjainkban; hogy mindent az ő tetszése és akarata szerint tegyünk, hogy tiszteletben tartsuk azon kötelességeket, melyeket a Szentírásban ügyel műnkbe ajánl; hogy az ő vezetése alatt és segítségével mindent teljesítsünk, a mi azokhoz illő, kik nem a test ösztönéből, hanem Istentől születtek, követvén Krisztus Urunk példáját, „ki engedelmes lett a halálig és pedig a keresztnek haláláig”[2] hogy készek legyünk bármit kiállani, mint az ő akaratától csak legkevésbé is eltérni.
XIII. Kik lángolnak főképen leghőbb buzgalommal és szeretettel azokért, a miket itt kérünk?
Nincs senki, ki forróbb buzgalommal és szeretettel lángolna e kérés iránt, mint az, a kinek megadatott azoknak rendkívül nagy méltóságát belátni, kik Istennek engedelmeskednek. Mert az fölfogja e mondat elvitázhatlan igazságát, hogy: Istennek szolgálni és neki engedelmeskedni, annyi, mint uralkodni. „Ki Atyám akaratát cselekszi, ki mennyekben vagyon, az az én atyámfia és húgom és anyám,”[3] úgymond az Ur; az az: a szeretet és jóakarat minden kötelékei a legszorosabban fűznek ahhoz engemet. Alig van a szent férfiak között egy is, ki e kérésben foglalt felséges ajándékot buzgalommal ne kérte volna Istentől, és mindnyájan ugyan kitűnő, de igen sokszor különféle imádsággal éltek: kik közöl nézzük csak Dávidot, e bámulandó és gyönyörködtetően zengő zsoltáros királyt: mily különféle hangot használ e kérés kifejezésére. Mert majd így szól: „Vajha utaim a te igazságaid megőrzésére lennének intézve;”[4] majd pedig: „Vezess engem parancsaid ösvényére, mert kedvelem azt.”[5] Némelykor így: „Lépteimet igazgasd beszéded
