hatalmat, hogy igazán Urunk legyen és annak mondassák). Mert igy tanít az Apostol:[1] „Megalázta magát, engedelmes lévén mind halálig és pedig a keresztnek haláláig, ennek okáért az Isten is fél magasztalta őt és oly nevet ajándékozott neki, mely minden név fölött vagyon, hogy Jézus nevére, minden térd meghajoljon, a mennyeieké, a földieké és a földalattiaké és minden nyelv vallást tegyen, hogy az Ur Jézus Krisztus az Atya Istennek dicsőségében vagyon“. Es ő maga is föltámadása után magáról mondja[2]: „Minden hatalom nekem adatott mennyben és a földön". — Urnák mondatik azért is, mivel egy személyben két természet, az isteni és emberi vagyon egyesülve; mert ezen csodálatos egyesülésnél fogva megérdemlette, hogy, habár értünk nem halt volna is meg, mégis Ura legyen általán ugyan minden teremtett lénynek, különösen pedig a híveknek, kik neki engedelmeskednek és kiváló lelki buzgalommal szolgálnak.
XII. A keresztények, megvetve a sötétség fejedelmét, magokat egészen Jézus Krisztusnak tartoznak szentelni.
Végre úgy oktassa a plébános a hivő népet, hogy belássák, mily méltányos, hogy legfőkép mi, (kik Krisztustól vettük nevünket s tőle neveztetünk keresztényeknek és nem lehet tudnunk, mily nagy jótéteményeiben részesültünk) főkép azért, mivel mindezt az ő ajándékából értjük a hit által, méltányos, mondom, hogy magunkat szolgákul örökre Megváltónknak és Urunknak átadjuk és föláldozzuk. Ezt már, mikor megkereszteltettünk, a templom küszöbén megfogadtuk; mert kijelentettük, hogy az ördögnek és a világnak ellene mondunk és magunkat Jézus Krisztusnak egészen átadjuk. Ha tehát, hogy a keresztény harczosok közé felvétessünk, ily szent és ünnepélyes vallomással ajánlottuk fel Urunknak magunkat: mily büntetést érdemlünk, ha, miután az egyházba felvétettünk, Isten akaratját s törvényeit az egyház kebelébe lépve megismertük s miután a szentségek malasztjában részesültünk, a világ és az ördög parancsai s törvényei szerint élünk, nem különben, mintha a világhoz és az ördöghöz, nem pedig Krisztus Urunk és Üdvözítőnkhöz szegődtünk volna, midőn megkereszteltettünk. De kinek lelkét ne gyulasztaná fel a szeretet tüzével ily nagy Urnák hozzánk való
