az imádságban rendet tartsunk, az Üdvözítő a legfőbb jóért való kérést a többi kérések elsejévé és fejévé tette értésünkre adva, hogy mielőtt azokat kérnők, melyek nekünk vagy felebarátunknak szükségesek, azokat kell kérnünk, a mik az Isten dicsőségére szolgálnak és az azok után való vágyunkat és óhajtásunkat eléje kell terjesztenünk. Eképpen eleget teszünk a szeretet kötelmének, mely arra tanít, hogy egyrészt inkább szeressük Istent minmagunknál, másrészt pedig előbb azokat kérjük, a miket Istennek kívánunk és azután, a miket min magunknak óhajtunk.
II. Miért volt szükséges itt az Isten nevének megszenteltetését kérni, holott az isteni természet semmi által sem növekedhetik, sem semmire szüksége nem lehet?
Minthogy az óhajtás és kérés olyasmire vonatkozik, a mit nélkülözünk, az Istenhez pedig, vagyis az ő természetéhez semmi sem járulhat, sem isteni lényege, mely kifejezhetlen módon minden tökéletességgel teljes, semmi által nem növekedhetik: érthetjük, hogy nem ezekhez tartoznak azok, miket Istentől magának Istennek kérünk, hanem az ő külső dicsőségére vonatkoznak. Mert óhajtjuk és kérjük, hogy Isten neve ismertebb legyen a nemzetek előtt, hogy az ő országa terjedjen, hogy naponkint többen hódoljanak az isteni fölségnek; mely három: a név, ország, hódolat nem tartoznak Istennek belső javaihoz, hanem kívülről vétetnek.
III. Miként kell érteni ezen első kérést és mely óhajokat akar Krisztus ezen kéréssel az Atya Istennek általunk fölajánltatni?
Hogy pedig ezen kérések értelmét és jelentését teljesen fölfogjuk: a lelkipásztornak kötelessége a hívő népet figyelmeztetni, hogy azon szavak: „Miképpen mennyben, úgy a földön is,” a három első kérés mindegyikére alkalmazhatók, úgymint: „Szenteltessék a te neved, miképpen mennyben, úgy a földön is;” továbbá: „Jöjjön a te országod, miképpen mennyben, úgy a földön is;” s hasonlókép: „Legyen a te akaratod, miképpen mennyben, úgy a földön is.” Midőn pedig kérjük, hogy Isten neve megszenteltessék, azt értjük, hogy az isteni névnek szentsége és dicsősége öregbedjék. E helyen figyelmeztesse és tanítsa a plébános az ájtatos hallgatókat, hogy Üdvözítőnk nem azt mondja,
