kezeket emelvén fel bosszúálló és vérengző indulat nélkül.” Vigyáznunk kell továbbá, hogy valaki iránt kiengesztelhetlenek ne legyünk a bántalomért; mert, ily lelkülettel bírván, Istent nem indíthatjuk imáinkkal arra, hogy nekünk megbocsásson. „Mert mikor felállotok az imádkozásra,” mondja ő maga[1] „bocsássatok meg, ha van valaki ellen nehezteléstek;” és:[2] „Ha ti meg nem bocsátotok az embereknek, a ti mennyei Atyátok sem bocsátja meg nektek bűneiteket.” Őrizkednünk kell továbbá, hogy érzéketlenek és embertelenek ne legyünk a szűkölködők iránt. Mert az ily emberek ellen meg van írva:[3] „A ki bedugja füleit a szegény kiáltására, ő is kiáltani fog, de nem hallgattatik meg.” Mit mondjunk a kevélységről? hogy az mennyire bántja az Istent, bizonyítják e szavak:[4] „Isten a kevélyeknek ellenáll, az alázatosaknak pedig megadja kegyelmét.” Mit az Isten törvényének megvetéséről, mely ellen így szól Salamon:[5] „A ki elfordítja füleit, hogy ne hallja a törvényt, annak imádsága utálatos leszen.” Mely szavak azonban nem zárják ki a könyörgést valamely elkövetett sérelemért, gyilkosság-, harag-, a szegények iránti érzéketlenség-, kevélység-, Isten igéjének megvetése- és végre a többi vétkekért, ha azoknak bocsánatát kérjük.
III. Az Istenbe vetett hitről, mely szükségesnek tartatik az imához.
A léleknek ezen előkészületéhez is szükséges a hit, mely ha hiányzik, a legjobb Atyának sem mindenhatóságáról, sem irgalmasságáról nincs ismeretünk, pedig innen ered az imádkozó bizalma; mint Krisztus Urunk maga tanítá, mondván:[6] „Mindeneket, valamiket kérendetek hittel imádkozván, megfogtok nyerni.” Ily hitről mondja sz. Ágoston Urunk szavai szerint:[7] „Ha a hit hiányzik, az ima elvész.” A fő tehát a jól imádkozásra, mint már mondva volt, hogy a hitben erősek és szilárdak legyünk, mit az apostol az ellenkezőből bizonyít mondván:[8] „Miképpen hívhatják azt segítségül, kiben nem hittenek.” Hinnünk kell tehát, hogy imádkozhassunk, és a hitben, melylyel üdvösen imádkozunk, meg ne fogyatkozzunk. Mert a hit
