Isten megnyissa neki a beszéd ajtaját; így ír a Tesszaloniakaiakhoz[1] is. Azonkívül az Apostolok Cselekedeteiben olvassuk:[2] „Az anyaszentegyház pedig szüntelen könyörög vala Péterért.” Mely kötelességre szent Vazul is figyelmeztet bennünket az „Erkölcsökről”[3] czímű könyveiben. Imádkoznunk kell azokért, úgymond, kik az igazság igéjének elöljárói. Másodszor, ugyanazon apostol szerint, imádkoznunk kell a fejedelmekért. Mert mindenki tudja, mily hasznosak a közjóra az istenfélő és igazságszerető fejedelmek. Kérni kell tehát Istent, hogy, a kik a többi emberek fölött vannak, olyanok legyenek, a milyeneknek lenniök kell. Akadunk szent emberek között olyan példákra is, melyek arra intenek, hogy a jókért és jámborokért is imádkozzunk. Mert ezeknek is szükségük van mások imádságára, a mi Istentől van rendelve, hogy, érezvén, miképp szükségük van a gyengébbek imáira, kevélységre ne vetemedjenek.
III. Megmuttatik, hogy ugyanazt saját ellenségeinkért, s az anyaszentegyház ellenségeiért is kell tennünk.
Azonkívül megparancsolá az Úr, hogy imádkozzunk azokért,[4] „a kik üldöznek és rágalmaznak bennünket.” Sz. Ágoston[5] is bizonyítja, hogy apostoloktól öröklött szokás azokért, kik az egyházhoz nem tartoznak, imádkozni és könyörögni, hogy a hitetleneknek hit ajándékoztassék, a bálványimádók az istentelenség tévelyéből megszabadíttassanak, a zsidók a lelki sötétség eloszlatása után az igazság világosságát megismerjék, az eretnekek kijózanodván a katholikus tanítás szabályait megtanulják, a szakadárok az anyaszentegyházzal, melynek egységétől elpártoltak, az igaz szeretet köteléke által összefűződve ismét egyesüljenek. Hogy mily erővel bírnak ily emberekért a szívből fakadó imák, kitűnik azon minden rangú emberek számos példáiból, kiket Isten naponkint a sötétség hatalmából kiragadva, átvisz szeretett Fiának országába és a harag edényeiből a könyörületesség edényeivé tesz. Hogy ebben legtöbb hatása van a jámborok könyörgésének, senki sem kételkedhetik, ha józan felfogással bír.
