szükségességét maga az anyaszentegyház is kijelenti az Ur imádságának azon mintegy bevezetésével:[1] „Üdvösséges rendelet által figyelmeztetve és isteni tanítás által oktattatva, bátorkodunk mondania.” Minthogy tehát az ima a keresztényeknek szükséges vala és a tanítványok őt kérék:[2] „Uram! taníts minket imádkozni;” az Isten Fia imamintát adott nekik, s reményt nyújtott azok megnyerésére, a mikért könyörögnek. És ő maga példájával ment elől az imádkozásban, melyet nemcsak folytonosan gyakorolt, hanem abban egész éjeket is töltött.[3] És ezen kötelességre utóbb az apostolok nem mulasztották el megtanítani azokat, kik Jézus Krisztus hitére tértek. Mert mind sz. Péter[4] és János[5] gondosan intik arra az ájtatos híveket, mind az Apostol, fontosságáról megemlékezve, több helyen figyelmezteti a keresztényeket az ima üdvös szükségességére.
III. Hogyan lehet az embereket leginkább e szükséges kötelesség megismerésére bírni?
Azonfelül oly sok, a lélek és test védelmére megkívántató jóra és előnyre van szükségünk, hogy szükségkép az imához kell fordulnunk, mint a mely szükségeink legjobb tolmácsa és megnyerője azoknak, a mikre szükségünk van. Mert Isten senkinek semmivel sem tartozván, nincs más mód, mint, a mire szükségünk van, tőle imával kérni, melyet, mint szükséges eszközt adott nekünk annak megnyerésére, a mit óhajtunk.
IV. Nem tehetünk eleget minden szükségletünknek, hacsak nem ima által.
Főképen, mivel tudjuk, hogy vannak, a miket csak annak segedelmével lehet megnyerni. A szent imának ugyanis azon kitűnő ereje van, hogy leginkább az által űzetik ki a gonosz lélek. Mert van az ördögöknek oly faja, mely nem űzetik ki, csak imádság és böjtölés által.[6] Azért a jeles ajándékok nagy kincsétől fosztják meg magokat azok, kik az ájtatos és gyakori imádkozást szokásba és gyakorlatba nem veszik. Mert nemcsak kellő, hanem folytonos ima szükséges annak megnyerésére, a mit óhajtunk.
