világosságot, szabadságot és üdvöt adott, nekik a mennyország jogát és örökségét megszerezte és őket az Atya Istennel kiengesztelte. Ő bennük Krisztus Urunk volt jelképezve, ki az emberi nemet az említettük jótéteményekkel tetézte. A többi nevek, melyek Isten fiára isteni előrendelésből alkalmazandók valának, mind az egy Jézus névre vonatkoznak; mert, mig a többiek az üdvöt, melyet nekünk adandó vala, csak némi részben érintik, ez az emberiség közös üdvözitésének lényegét és okát magában foglalja.
VII. Mit jelent a „Krisztus” név és hányfélekép illik Jézusunkra.
A Jézus névhez a „Krisztus” név is adatott, a mi fölkentet jelent és tiszteletet is, hivatalt is fejez ki, nem is egy állapotnak sajátja, hanem sokkal közös; mert a mi ősapáink fölkenteknek nevezték a papokat és királyokat, kiket Isten a tisztség méltósága végett felkenetni parancsolt. Mert papok azok, kik a népet folytonos imáikkal Istennek ajánlják, áldozatot mutatnak be Istennek és a népért könyörögnek. A királyokra pedig a népek kormányzása volt bízva, főkép hozzájok tartozik a törvények tekintélyét fenntartani, a jók életét védelmezni és a gonoszok vakmerőségét megtorlani. Mivel tehát e tiszt mindketteje Isten méltóságát látszik képviselni e földön, azért azok, kik vagy királyi vagy papi tisztség viselésére választattak, felkenettek. Szokás volt a prófétákat is felkenni, kik mint a halhatatlan Istennek tolmácsai és hírnökei a mennyei titkokat jelentették ki nekünk és az erkölcsök megjobbitására üdvös intések és jövendölésekkel buzdítottak. De midőn a mi Üdvözítőnk Jézus Krisztus a világra jött, mind e három személy, úgymint: a próféta, a pap és a király hivatalát és kötelmeit magára vállalta és azért neveztetett Krisztusnak s kenetett fel ama tisztek viselésére nem ugyan valamely halandó közbejöttével, hanem a mennyei Atya erejével, nem földi kenettel, hanem szellemi olajjal; t. i. midőn legszentebb lelke a Szentlélek telje, kegyelme és minden ajándékainak nagyobb bőségével töltetett meg', mint azt valamely más teremtett lény befogadhatta volna. Es ezt világosan bizonyítja a próféta, midőn magához az Üdvözítőhöz igy szól:[1] „szereted az
- ↑ Zsolt 44, 8.
