XI. Miből lehet megismerni, hogy a kívánság bűn?
E kívánság kárhoztatva van, részint mivel rosszat kíván, mint a házasságtörést, részegséget, gyilkosságot és más efféle gonosz tetteket, melyekről így szól az apostol:[1] „Ezek pedig reánk nézve jelképül történtek, hogy ne kívánjunk, mint azok kívántak részint, mivel, jóllehet a dolgok természetileg nem rosszak, de másrészről van ok, a mely miatt azokat kívánni nem szabad; ilyenek azok, a melyeknek bírását Isten vagy az egyház tiltja. Mert nem szabad azokat megkívánnunk, a miket bírnunk éppen nem szabad; milyenek voltak hajdan az ó törvényben az arany és ezüst, a melyekből a bálványokat önteni szokták, a miknek megkívánását megtiltja az Úr[2] Mózes V. könyvében. Továbbá ezen vétkes kívánság azért tiltatik, mivel máséi azok, a miket megkívántunk, mint a ház, szolga, szolgáló, mező, feleség, ökör, szamár és sok egyéb; a melyek, minthogy máséi, azért az isteni törvény megkívánásukat tiltja; és az ily dolgok kívánása rossz és a legnagyobb bűnök közé számíttatik, midőn megkívánásukhoz a lélek beleegyezése hozzá járul.
XII. Miben áll főképen a kívánság vétkessége?
A bűn természetét ugyanis akkor ölti magára, midőn a lélek a rossz kívánságoktól ösztönöztetve, a gonosz dolgokban gyönyörködik és ezekbe vagy beleegyezik, vagy ellenük nem áll. Ezt sz. Jakab,[3] midőn a bűn kezdetét és előhaladását kimutatta, e szavakkal tanítja: „Kiki saját kívánságától vonzatva és kecsegtetve kísértetik; azután a kívánság, ha egyszer fogant, bűnt szül, a bűn pedig, ha véghezvitetik, halált okoz”.
XIII. Mi a két utolsó parancs értelme?
Midőn tehát e törvény így óv bennünket: „ne kívánjad”, e szavaknak az az értelme, hogy az idegen javak megkívánásától őrizkedjünk; mert az idegen javak megkívánásának szomja mérhetlen és végtelen és soha ki nem elégíttetik, mint írva van:[4] „A fösvény nem telik be pénzzel”: amelyről Izaiás így ír:[5]
