És a próféták, kiknek elméjét mennyei világosság világította meg, Isten fiának születését, csodálatos müveit, melyeket mint ember munkált, tanítását, életét, társalgását, halálát, feltámadását és egyéb titkait, mindezeket mint jelenvalókat nyilván tanították, a népnek megjövendölték úgy, hogy a jövő és múlt idő közt levő különbséget nem tekintve, a próféták jövendölései és az apostolok predikálása, a régi pátriárkák hite és a mienk közt már semmi különbséget sem látunk. Most azonban ez ágazat egyes részeiről kell szólnunk.
V. Jézus nevéről és hogy ez egyedül Krisztusra illik.
„Jézus” szó Üdvözítőt jelent és tulajdon neve annak, ki Isten és ember; nem is esetleg, vagy az emberek ítélete és akarata, hanem Isten végzése és parancsából adatott neki. Mert anyját Máriát igy köszöntő az angyal:[1] „íme méhedben fogansz és fiat szülsz, és az ő nevét Jézusnak hívod”. Azután pedig a szűz jegyesének Józsefnek nemcsak megparancsolta, hogy a gyermeket e néven nevezze, hanem ki is jelentette, miért kell igy neveztetnie; mert úgymond: [2]„József Dávidnak fia! ne félj elvenni Máriát, a te feleségedet; mert a mi ő benne fogantatott, a Szentlélektől vagyon; fiat szül pedig, kit Jézusnak fogsz nevezni, mert Ő szabadítja meg népét bűneitől”.
VI. Nem ugyanazon okból adatott ugyanilyen név más embereknek is.
A szentirásban ugyan sok ily nevű személy fordul elő; mert ez volt neve Nave fiának, Mózes utódjának, ki a Mózes által Egyiptomból kiszabadított népet az ígéret földjére vezette, mit ettől az Ur megtagadott. Ugyane néven neveztetett Josedech pap fia is. De mennyivel méltóbban neveztetik e néven a mi Üdvözítőnk, ki nem egy bizonyos népnek, hanem minden kor valamennyi embereinek és pedig nem éhség, sem egyptomi vagy babyloni uralom által nyomottaknak, hanem a halál árnyékában ülőknek s a bűn és az ördög nyomasztó bilincseivel lekötötteknek
