hozzá van téve: „felebarátod ellen”. De azért, ha valaki önmaga, ellen hamis tanúságot tesz, ne gondolja, hogy e bűntől ment: mert, a ki szeret, annak a felebaráti szeretet szabályát saját szeretete adja.
V. Felebarátunk javára hamis tanúságot tenni, vagy hazudni nem szabad.
De mivel meg van tiltva, hogy felebarátunknak hamis tanúsággal ártsunk, azért senki se gondolja, hogy az ellenkező meg van engedve, t. i. hogy hamis esküvel annak részére, a kivel születés vagy vallás köt egybe, valamely hasznot vagy előnyt eszközölni szabad. Mert senkinek hazugság és csalás, még kevésbé hamis eskü által hasznára lennünk nem szabad. Azért sz. Ágoston a hazugságról írván Crescentiushoz,[1] az apostol szerint tanítja, hogy a hazugságot a hamis tanúsághoz kell sorozni, habár ez valakinek hamis dicséretére történik is. Mert ama helyet magyarázván:[2] „Akkor mi Istennek hamis bizonyságául tartatnánk, mint a kik bizonyságot tettünk Isten ellen, hogy feltámasztotta Krisztust, kit nem támasztott fel, ha a halottak fel nem támadnak:” „Hamis tanúságnak nevezi az apostol, úgymond, ha valaki Krisztusról hazudik, habár olyat is, a mi az ő dicséretére látszik szolgálni”.
VI. Mennyi rossz származik a másnak javára tett hamis tanúságból.
Igen gyakran megtörténik az is, hogy a ki egyiknek kedvez, a másiknak árt. Bizonyára tévedésbe jön a bíró, midőn néha a hamis tanuk csalása folytán az igazság ellen az igazságtalanság részére kénytelen határozni és ítélni. Néha az is megtörténik, hogy az, a ki ügyét valakinek hamis tanúsága által a törvényszéknél megnyerte és ezért büntetés nem érte, az igazságtalan győzelem fölött való örömében megszokja a hamis tanuk felfogadását és alkalmazását, a kiknek segélyével reményli, hogy mindahhoz, a mit megkíván, eljuthat. Ez pedig mind magára a tanúra nézve igen rossz; mert az is, a kit esküjével támogatott és segített, csalónak és hamisan esküvőnek tartja, mind pedig
