az ellenem szegülőkön és bosszút állok ellenségeimen és ellened fordítom kezemet és kiolvasztom egészen salakodat”.
XXII. Hogyan kell azoknak megfelelni, kik azt állítják, hogy a kényelem miatt kényszerülnek idegen javak elfogadására?
Vannak, kik már nem a fényt és hírnevet, hanem a kényelmesebb és díszesebb életmódot hozzák fel okul; ezeket meg kell czáfolni s megtanítani arra, hogy mily istentelen azoknak mind tettük, mind beszédük, kik a kényelmet eléje teszik Isten akaratának és dicsőségének, kit parancsai elhanyagolásával szerfölött megbántunk. Hogyan is lehetne a lopás a kényelem szülője, holott a legnagyobb kellemetlenségek követik? „Mert a tolvajra, úgymond Jézus Sirák fia,[1] gyalázat jön és bánat”. De tegyük föl, hogy nem éri kellemetlenség: ámde megbecsteleníti a tolvaj Isten nevét, ellenszegül legszentebb akaratának s üdvös parancsait megveti. E forrásból ered minden tévely, minden gonoszság, minden istentelenség.
XXIII. Mit kell azoknak mondani, kik lopásaikat azzal mentegetik, hogy a gazdagokat fosztják ki, vagy hogy a lopást megszokták.
Találkoznak néha olyanok is, kik azt állítják, hogy nem vétkeznek, ha a gazdagoktól és tehetősebbektől valamit elvesznek, mivel azok ezen elvétel által kárt nem szenvednek, sőt meg sem érzik. Valóban nyomorult és veszedelmes mentegetődzés! Mások azt vélik, hogy elégséges mentségükre szolgál, mivel úgy megszokták a lopást, hogy ezen szándékot és cselekvésmódot egykönnyen el nem hagyhatják; ezeknek, ha az apostolra nem hallgatnak, ki így szól:[2] „A ki lopott, már ne lopjon”, akarva nem akarva az örök büntetéseket meg kell szokniok.
XXIV. Mit kell továbbá azoknak mondani, kik mentségül azt hozzák fel, hogy alkalom vagy bosszúvágy vitte őket a lopásra?
Némelyek azzal mentegetődznek, hogy a kínálkozó alkalomból vették el a másét; mert az ismert közmondás szerint:
