semmit vissza nem várván”. Ezen bűnt mindenkor igen nagy gonoszságnak tekintették, még a pogányoknál is leggyűlöletesebb vala. Innen ama mondás:[1] „Mit tesz uzsoráskodni? Mit mást, mint gyilkolni!” Mert a kik uzsoráskodnak, ugyanazt kétszer adják el, vagy azt adják el, a mi nem létezik.
XII. A megvesztegethető bírák és akik a hitelezőket megcsalják, ragadozást követnek el.
Ragadozást követnek el a megvesztegethető bírák is, kik ítéleteiket áruba bocsátják s pénz és ajándékok által megnyeretve a szegények és szűkölködők legigazságosabb ügyeit megbuktatják. A hitelezők megcsalói, az adósságot eltagadok és a kik a fizetés idejének kitűzése mellett magok vagy mások hitelére veszik az árukat, de szavukat meg nem tartják, szinte ingadozásban részesek; kiknek vétkük annál nagyobb, mivel a kereskedők tőlük rászedetvén s megcsalatván, a társadalom nagy kárára mindent drágábban árulnak. Ezekre látszik alkalmazhatónak Dávid ama mondása:[2] „Kölcsön vesz a bűnös és nem fizeti meg”.
XIII. A gazdagok, kik zálogot vevén a szegényeket elnyomják, a rablókhoz számláltatnak.
Alit mondjunk azon gazdagokról, kik a kölcsönt a fizetni nem tudóktól szigorúan követelik s Isten tilalma ellenére zálogul veszik azokat is, a mik a test védelmére szükségesek? Azt mondja ugyanis az Isten:[3] „Ha zálogul ruházatot veszesz felebarátodtól, napnyugat előtt add vissza neki: mert az egyetlen öltözék, mivel testét födi és nincs egyebe, miben háljon. Ha hozzám felkiált, meghallgatom őt, mert irgalmas vagyok”. Ezek szigorú követelését ragadozásnak, sőt épen rablásnak méltán nevezzük.
XIV. Kik a gabonát ínség idején visszatartják, ragadozók.
A sz. atyák a ragadozók közé sorozzák azokat is, kik szűk termés idején a gabonát visszatartják és azt okozzák, hogy az élelmezés miattuk drágább és nehezebb lesz: a mi egyebekre is áll, amik a táplálásra és élet föntartására szükségesek: ezeket
