nemre háramlott, szent Jánosnak ezen bizonyságtétele is mutatja: „A ki vallja, hogy Jézus az Isten fia, abban az Isten lakik és ő az Istenben”;[1] mutatja továbbá Krisztus urunknak azon nyilatkozata is, melylyel az apostolok fejedelmét boldognak hirdette:[2] „Boldog vagy Simon Jónás fia, mert a test és vér nem jelentette ki ezt neked, hanem Atyám, ki mennyekben vagyon”. Mert ez üdvünk és megváltásunk legszilárdabb alapja.
II. Miből lehat az ezen ágazatban kifejezett jótétemény nagyságát leginkább megismerni.
De mivel ezen csodálatra méltó hasznosságnak gyümölcseit leginkább ama fölötte boldog állapotnak elvesztéséből lehet megismerni, melybe Isten az első embereket helyezte volt: gondoskodjék a plébános arról, hogy a hívek a közös nyomorúság és bajok okát megismerjék. Mert, midőn Ádám Isten iránt engedetlen lett, és ezen parancsot:[3] „A paradicsomnak minden fájáról egyél, de a jó és gonosz tudásának fájáról ne egyél, mert a mely napon arról eszel, halállal halsz meg”, megszegte, ama legnagyobb nyomorúságra jutott, hogy a szentséget és igazságosságot, melyben alkottatott, elvesztette, és a többi bajoknak, melyeket a trienti zsinat bővebben kifejezett, alávettetett. Azért azt is elő kell, adni, hogy a bűn és a bűnnek büntetése nem állapodott meg Ádámban, hanem abból, mint magból és okból joggal származott át minden utódjára.
III. Krisztuson kívül senki sem emelhette föl az emberi nemet.
Midőn tehát az emberi nem a méltóság legmagasabb fokáról lebukott, innen sem emberi sem angyali erő semmi módon föl nem emelhette és előbbi állapotába vissza nem helyezhette. Azért a bukás és nyomorúságnak csak egy gyógyszere maradt fenn, hogy Isten fiának végtelen hatalma felöltse testünk gyarlóságát és a bűn végtelen megbántását eltörölje, s minket Istennel saját vére árán kiengeszteljen.
IV A megváltás hite nélkül senki sem üdvözölhetett, s azért a világ kezdetétől gyakran történtek jövendölések Krisztusról.
Szükséges pedig, s mindig is az volt, az embereknek a megváltásban
