természetnek erejéből, hanem Isten jótéteményéből haláltól és szenvedéstől ment volt. Lelkét illetőleg pedig saját képére és hasonlatosságára képező őt, és szabad akaratot adott neki. Ezenkívül úgy mérsékelte szivének érzelmeit és kívánságait, hogy az ész parancsának mindig engedelmeskedjenek. Ezekhez az eredeti igazság csodálatos ajándékát adta, s azután a többi állatok urává rendelte. Mindezek ismeretét a plébánosok a hívek oktatása végett a teremtés szent történetéből könnyen megszerezhetik.
XX. „A menny és föld” neve alatt minden láthatót és láthatatlant értünk.
Ezeket kell tehát a világegyetem teremtésére vonatkozólag a „menny és föld” szavak alatt érteni, a mit röviden e szavakba foglalt össze a látnok: „Tieid az egek, és tied a föld; a földkerekségét, s a mi azt betölti, te alapítottad”.[1] De sokkal rövidebben is kifejezték ezt a niceai szent zsinat atyái a hitvallás eme két szavával „láthatók és láthatatlanok”. Mert minden, a mit a mindenség magában foglal, és hitvallásunk szerint az Isten teremtett, vagy az érzékek aki esik, és ezt láthatónak, vagy észszel és értelemmel fogható fel, és ezt láthatlannak mondjuk.
XXI. Az Istennek ereje által alkotott lények az ő kormányzása és gondviselése nélkül fenn nem állhatnak.
Azonban Istenben, mint mindenek teremtőjében és alkotójában nem úgy kell hinnünk, mintha a létrehozottak a teremtés művének befejezése és bevégzése után az ő végtelen hatalma nélkül is fenállhattak volna. Mert valamint minden az ő végtelen hatalma, bölcsesége és jósága által jött létre: úgy azonnal meg is semmisülnének a teremtmények, hacsak az isteni gondviselés fölöttük folyton nem őrködnék, és őket azon erő által, melylyel kezdetben teremtette, fenn nem tartaná. Ezt bizonyítja a szentirás, midőn így szól: „Hogyan maradhatna meg valami, ha te nem akarnád? vagy, a mit te nem szólítottál létre, megmaradhatna-e?”[2]
