világos, hogy ő és a többi elpártolt angyalok létök kezdete óta Isten kegyelmével voltak felruházva. Erre nézve szent Ágoston igy ir: „Jó akaratban, az az: szűz szeretetten, melylyel hozzá ragaszkodjanak, teremte Isten az angyalokat, mind lényüket alkotván, mind kegyelmét osztván. Tehát hinnünk kell, hogy a szent angyalok sohasem voltak jó akarat, az az: Isten iránti szeretet nélkül”.[1] A mi pedig értelmüket illeti, erre nézve bizonyságot találunk a szentirás eme szavaiban: „Te pedig Uram királyom bölcs vagy, mint bölcsesége vagyon Isten angyalának, hogy érts a földön mindeneket”.[2] Hatalmat végre szent Dávid tulajdonit nekik eme szavaival: „Hatalmas erejűek, az ő igéinek cselekvői”.[3] S ez okból neveztetnek gyakran a szentirásban az Ur erőinek és seregeinek”.[4] Hanem, ámbár mindnyájan fel voltak ékesítve mennyei adományokkal, mindamellett igen sokan közülük az Istentől, atyjok és teremtőjöktől elpártoltak és fenséges lakhelyeikből letaszittatva a füld legsötétebb börtönébe zárva, kevélységükért űrökre bűnhődnek. Ezekről az apostolok feje igy ir: „Isten nem kegyelmezett a vétkes angyaloknak, hanem a pokol lánezaival levonatva a mélységbe vetette őket kínlódásra, hogy ott az ítéletre tartassanak”.[5]
XVIII. A föld teremtéséről.
Megparancsoló pedig az Ur szavával, hogy:[6] „az állandóságra alapított föld is elfoglalja állását a világ közepén”, és véghez vitte: hogy a hegyek magasra emelkedtek, a völgyek pedig alászállottak azon helyre, melyet nekik alapított; s hogy a vizek sokasága azt el ne öntse, határt vont nekik, melyet nem fognak átlépni, s nem térnek vissza a földet elborítani. Azután nemcsak fákkal és legkülönfélébb növényekkel és virágokkal ruházta és ékesítette fel, hanem be is népesítő a földet, valamint előbb a vizeket és a levegőt, az állatok számtalan nemeivel.
XIX. Az ember teremtéséről.
Végre a föld sarából embert teremtett, ki testére nézve úgy volt alkotva és szervezve, hogy nem ugyan magának a
