áll: midőn t. i. az ó ember Krisztussal eltemetve, mintegy az életre kel s magát a keresztény jámborság cselekedeteiben buzgón gyakorolja. Mert azoknak, kik „egykor sötétség” valónak, „most pedig világosságok az Urban, úgy kell járniok, mint világosság fiainak”, minden jóságban, szentségben és igazságban, s nem részt venniük a sötétség gyümölcstelen cselekedeteiben.”[1]
XVI. A boldogoknak is van szombatjok.
A mennyei szombat pedig, mint szent Cyrill[2] az apostoloknak ama helyét:[3] „Hátra van tehát még a nyugodalom az Isten népének”, magyarázván mondja: azon élet, a melyben Krisztussal élvén, minden jót fogunk élvezni, miután a bűn gyökerestől kiirtatott, a szerint:[4] „Nem lesz ott oroszlán, sem gonosz vad nem jár azon,” hanem leszen ott tiszta ut, „és szent útnak hivatik.” Mert a szentek lelke Isten látásában minden jót megnyer. Azért inteni és buzdítani kell a híveket e szavakkal: siessünk bejutni ama nyugodalomba.”[5]
XVII. A zsidóknak a hetedik napon kívül más ünnepeik is voltak.
A hetedik napon kívül a zsidó népnek még más, az isteni törvény által rendelt ünnepei és szent napjai is voltak, hogy azokon a legnagyobb jótétemények emlékezete megújuljon.
XVIII. Miért szentelték az apostolok az isteni tiszteletre a hétnek első napját és nem a hetediket?
Az Isten egyházának úgy tetszett, hogy a szombat nap tiszteletét és ünneplését áttegye vasárnapra. Mert valamint azon napon tűnt fel először a világosság a föld kerekségén, úgy Megváltónknak, — ki az örök életre nekünk utat nyitott, — föltámadása, mely azon napon történt, életünket a sötétségből a világosságra visszahozta; azért az apostolok az Ur napjának akarták neveztetni. Megértjük továbbá a szentirásból, miért szent e nap, mivel e napon vette kezdetét a világ teremtése, e napon adatott az apostoloknak a Szentlélek.
