Isten ismeretére vezetni, kiviláglik azokból, miket a mindenség alkotásáról kell mondanunk. Ugyanis könnyebb ily nagyszerű műnek csodáját elhinni, miután a Teremtő megmérhetlen hatalmáról semmi kétség sem lehet többé. Mert Isten a világot nem készítette bizonyos anyagból, hanem semmiből teremtette és ezt nem valami erőszaknak, vagy szükségnek engedve, hanem önkényt és saját akaratából cselekedte. Nem is ösztönözte őt a teremtés művére más ok, mint az, hogy a teremtendő lényeket jóságában részesítse. Mert Istennek, mint önmagában legboldogabb valóságnak, semmire sincs szüksége, miként Dávid mondja: „Mondám az Urnak: „Én Istenem vagy te, azért javaimra nincs szükséged”.[1] Valamint pedig jósága által indíttatva „vitt végbe mindent, a mit akart;[2] úgy, midőn mindeneket teremtett, nem követett semmi kívüle létező mintát vagy előképet; hanem, mivel az isteni értelem minden tárgyak mintaképét magában foglalja, a legnagyobb művész ezt magában szemlélve és mintegy utánozva teremtette kezdetben a mindenséget a neki tulajdon legfőbb bölcseséggel és végtelenhatalommal. Mert: „Ő szólt és lettek; parancsolt és előtermettek”.[3]
XVI. Mit kell itt a menny és föld alatt értenünk?
A „menny és föld” neve alatt pedig mindazt kell értenünk, mit a menny és föld magában foglal. Mert azon mennyen kívül, melyet a próféta az ő „ujjai müvének”[4] nevez, a nap fényét, a hold és egyéb csillagok ékességét is létrehozta és hogy „jelül legyenek az időkre és napokra és esztendőkre”,[5] az ég tekéinek oly határozott és állandó pályát szabott, hogy azok folytonos keringésénél nincs semmi gyorsabb és azon gyorsaságnál semmi határozottabb.
XVII. A szellemi világ, az az: az angyalok teremtéséről.
A mondottakon kívül Isten még szellemi természetet és számtalan angyalt is teremtett semmiből, hogy körüle s neki szolgáljanak, kiket azért kegyelmének és hatalmának csodálatos ajándokával ruházott és ékesített fel. Mert, miután a szentirás úgy szól, hogy: „az ördög nem állapodott meg az igazságban”,[6]
