XXIV. Hogyan vétkezik, a ki halálos bűnre, vagy az evangéliumi tanácsok ellen esküvel kötelezi magát?
E parancs ellen vétkezik továbbá, a ki nem igazságban esküszik, mely az eskü három kellékének egyike. Azért a ki esküvel valamely halálos bűn elkövetésére, p. o. gyilkosságra kötelezi magát, vétkezik e parancs ellen, habár komolyan és őszintén szól és esküjében meg van a bizonyosság, mint első kellék. Ezekhez kell számítani az eskü azon nemeit, melyek némi megvetésből erednek, midőn valaki esküszik, hogy nem fogja követni az evangéliumi tanácsokat, melyek a nőtlenségre és szegénységre ösztönöznek : mert jóllehet senki sem tartozik azokat szükségkép követni, de ha valaki megesküszik, hogy e tanácsoknak engedelmeskedni nem akar, az esküvése által az isteni tanácsokat megveti és megsérti.
XXV. Vétkezik, a ki alaptalan gyanítás után indulva esküszik.
Azonkívül megsérti e törvényt és az „ítélet” ellen vétkezik, ki arra esküszik, a mi bizonyos és a mit ő olyannak is tart, de némi alapnélküli és távolról vett gyanítás által indíttatva; mert, noha ily eskünél meg van a bizonyosság, mindazáltal némileg hamisság is lappang benne; mert a ki ily meggondolatlanul esküszik, a hamis esküvés nagy veszélyében forog.
XXVI. A ki hamis istenekre esküszik, halálosan vétkezik.
Hamisan esküszik továbbá, a ki hamis istenekre esküszik. Mert mi ellenkezőbb az igazsággal, mint a hazug és költött istenekre igaz Isten gyanánt hivatkozni?
XXVII. A ki Isten igéjét vagy félremagyarázva, vagy hiábavalóságra használva tiszteletlenséggel illeti, vétkezik.
Mivel pedig a szentirás, midőn a hamis esküt tiltja, igy szól:[1] „Meg ne szentségtelenítsd a te Istened nevét”, tiltja a hanyagságot, melyet kerülni kell mindazokban, melyek iránt ezen parancs tekintélyéből tisztelettel tartozunk: milyen az Isten
- ↑ Móz. III. K. 19, 12.
