is bizonyítják: „Istenednek nevét hiába ne vegyed”; mintha okát adná, miért oly vétkes és istentelen e gonoszság; t. i. azért, mivel annak felsége kisebbittetik, kit Istenünknek és Urunknak vallunk. Tehát ezen törvény tiltja, hogy az emberek hamisan esküdjenek. Mert a ki oly nagy gonoszságtól, hogy Istenre hamisan hivatkozzék, vissza nem retten, az Isten ellen iszonyú méltatlanságot követ el; mivel őt vagy tudatlansággal bélyegzi, midőn azt véli, hogy ő valamely dolog igazságát nem ismeri, vagy épen gonoszságot és rossz indulatot tulajdonit neki, mint ki a hazugságot tanúskodásával kész volna megerősíteni.
XXI. Hogyan esküsznek hamisan, a kik esküvel igaznak bizonyítják, a mi igaz?
Nemcsak az esküszik hamisan, a ki esküvel igaznak állítja, miről tudja, hogy nem igaz, hanem az is, ki esküvel igaznak állítja azt, a mi magában véve igaz, de ő hamisnak tartja. Ugyanis mert a hazugság azért hazugság, mivel abban a megismerés- és benső meggyőződéssel ellenkező dolog mondatik ki: világos, hogy az ilyen valóban hazudik és hamisan esküszik.
XXII. Miképen vétkezik az, a ki esküvel bizonyítja a hamisat, a mit igaznak vél?
Hasonlókép hamisan esküszik az, a ki arra esküszik, a mit igaznak vél, de a mi valósággal még sem igaz, ha tehetsége szerint minden gondot és szorgalmat nem használt fel az egész dolog megismerésére és kipuhatolására. Mert jóllehet az ő beszéde meggyőződésével megegyezik, mégis e parancs ellen vétkezik.
XXIII. Hogyan vétkezik, a ki nem teljesíti, a mit esküvel, vagy fogadással ígért?
Ugyanazon bűn részese az is, a ki magát valaminek teljesítésére esküvel kötelezi, holott annak teljesítése vagy nem volt szándékában, vagy, ha volt is, azt, a mit megígért, tettleg nem teljesíti. Ez áll azokról is, kik nem tartják meg azt, mire Isten előtt magukat fogadással kötelezték.
